A tó vízét a bátrak összekenték,
halak szemén darabnyi csönd a nap.
A sápadt fűben alvók ajka szent-kék,
nyers álmaikba csont-madár harap.

A fákról ócska, rozsdás drótok lógnak,
a lusta szélbe vadvirág lehel,
s ökölnyi arcán néhány véres foltnak,
unalmat gyűr pár rózsaszín lepel.

A domb előtt kifosztott szobrok állnak,
tűz gyúl amott, lángok lelketlenül;
s szélén a meddő, füst ölelte tájnak,
egy félbolond magát szeretve ül.

(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)