Ősz volt és a város vérzett,
tántorogva jött a reggel.
Ember arcon sebhez ért seb,
s homlokukra lőtt üreggel
álmok haltak, füstbe fúltak,
s lángra kaptak szörnyű múltak.

Pince mélyén puszta kézzel,
egy püfölte, egy csak állt ott.
Várta élte, mint enyész el,
s vallatója rákiáltott:
"Mondd, hogy így volt, mást ne halljak!"
S tört a csont, mint széltől gallyak.

Új világ jött, szebb tavasz lett,
szent szabadság, szólt az ének.
Közvetítés, cifra bankett,
hinni kellett félszemének:

egy beszélt is, egy csak állt ott...
Mennyi aljas arcot váltott.