Te, ki éjszakádba álomképet festesz,
kihült, torz mosollyá majd a reggel rendez,
kakasok hadával oldja majd az álmot,
eltörli a képet az álomkór látnok.
Meredt szemmel ülsz fel, tétován kinyújtod
kezed a kép után, aztán visszahúzod,
legyintesz egy nagyot, fogkrémízű reggel
rendelkezik veled, álom volt, engedd el!
Oszlik a kábulat, bámulsz a kávédba,
retinádon nyomot hagyott az éjszaka.
Kinek álombora nem tart ki az újig,
az megunt szerető-paplan alá bújik.
Vetés 2o25 o4 27
| 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
