 | | | 2026. szeptember 10. csütörtök, Nikolett, Hunor napja. Kalendárium | 
1. Egyed. Ezen a napon lépnek szolgálatba a juhászok, kondások és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen zárónap, ettől kezdve tilos szekér-rel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkez-dődik a szőlőőrzés. A disznót hízóba fogják. Egyed-nap időjárásából az egész őszre következ-tetnek. ... | | 
Beöthy Zsolt (1848–1922) már nem csak az irodalmi élet belső köreit, de az irodalom iránt érdeklődőket is megszólította. A nemzeti klasszicizmus jegyében készült irodalomtörténeti áttekintése ...
| | 
A Pax Hungarica Mozgalom koszorút helyezett el a Budát felszabadító európai keresztény hősöknek a Kapisztrán téri Mária Magdaléna templom romfalán elhelyezett emléktáblájánál. E dicsőséges tett emlékezetbe idézése több aktualitást is magában rejt. ... | | Anne-Sophie Mutter a modernkori hegedülés óriása, s ha nem lenne ennyire fiatal és szépséges, akár nagyasszonyának is lehetne nevezni. A fiatal Mutter még a hetvenes években debütált kislányként Karajan segédletével Mozarttal, majd egy berlini újévi koncerten játsdzotta Bach híres E-dúr hegedűversenyét. ... | | 
Sértő Kálmán (1910-1941) Erdélyi József és Sinka István mellett huszadik századi nemzeti költészetünk mindmáig egyik legelhallgatottabb alakja, noha egykor rajongtak verseiért.
... | | 
1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit Budapesten az Operaház. Tervezésére nemzetközi pályázatot hirdettek 1873-ban. A bírálóbizottság Ybl Miklós tervét fogadta el. A nyitóelõadáson Erkel Bánk bán c. operájának elsõ felvonását és Hunyadi László c. operájának nyitányát, valamint Richard Wagner Lohengrin c. operájának elsõ felvonását mutatták be. 1980-ban kezdõdött az Operaház teljes felújítása, majd a 100. évfordulón - 1984. szeptember 27-én ? tartott díszelõadással nyitotta meg kapuit az újjáépített dalszínház. ... | | 
A felső-ausztriai Ansfeldenben született. Apja, aki tanító volt, orgonán játszott a helyi templomban. Későbbi életére kihatással volt az egyrészt zeneszerető, másrészt tekintélyelvű és puritán családi légkör. Talán ennek tudható be, hogy a későbbiekben önmagával és műveivel folytonosan elégedetlen volt, és hogy kifejezetten visszahúzódó természet jellemezte. Apja korai halála után került be a templom kórusába, és bár rajongott a zenéért, és remekül játszott orgonán, valamint ...
| | 
Vaszary János (Budapest, 1899. január 1. – Madrid, 1963. november 20.) magyar színész, színigazgató, rendező, színműíró. Vaszary Piri színésznő bátyja, Vaszary Gábor író öccse. ... | | 
Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár. ... | | 
Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester. ... | | 
Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet. ... | | A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb. Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Örök rapszódia | | 1.
Április - szent hónapom, tündökölj a szirmokon, segíts éledni hegytetőn ágnak és vén tölgynek, ragyogj, mint templom rózsa-ablakán az ősz ikon, s ne bánd, ha engem a napok mégis összetörnek! ...mert csak lidérc van, csak bánat, s emlék örökre, keserűség sistergett köröttem, s pergett le a rögre, de én bíztam, vártam, tudtam, a tavasz úgyis eljön, hogy fény s gondtalanság végre újra egyesüljön... S eljött. Itt van, fénylik, súgja: „...jó lenne ha hinnél..." - igen, tudom, velem van a csendes hazaérkezésnél, és most előttem új, friss rügyet nógat hirtelen növésre a budai erdő egyik elrejtett, napsütötte rése... ...s csak csorgott a tavasz az úton, hegyen le, ég alatt, (mindenkit más - ma engem a gyilkos hiány nyomaszt) próbáltam parancsolni, de győzött egy másik akarat, és muszáj volt visszaidéznem a most elszállt napokat... ...s ahogy így tűnődtem a nagy csendben szépen, csodáltam bokrot, bogarat, fát és karcsú oszlopot, pajtáskodott velem a Nap, s akár egy óriási röntgen, a gesztenyefák lombjai között ferdén átvilágított.
2.
Néha az ember annyira elfárad, csontjaiba fészkeli magát a bánat, ilyenkor kellene egy áhított barát, ki szívedre ír egy apró krónikát, magához fölemel és a fénybe lódít - fogja két kezedet, ha lelked halódik. Megesett már, önmagát az ember megleste mikor súlyosan rádőlt az örök-néma este, ...és csalt -, mert ami aznap nem volt -, azt másnap magának bele-emlékezte...
3.
Nélküled nincs élet, s már nem lehet másik. ...és látod? Már mindenütt felszikrázik a tavaszi véső faragta sok friss-zöld ág, s jaj, gyorsan, máris, addig, míg nem késő, most, míg elevenen él e csodavilág, - nem holnaptól, de rögtön, még mától, - téged óvó-féltő elmém mindent meggátol, ami az utánad maradt bűbáj sarkára hág. Féltem, mert törékeny. És féltem, mert titok. Nem tehetek mást - várlak és mélyen hallgatok. ...hiszen ismersz jól, tudod, egy vagyok veled : dőre, ki önnön-magát veled közös világgal ámít, mert rajtam mindig ott ragyog megváltó jeled, s én büszkén viselem titkunk szent stigmáit.
4.
...de hogy mondjam el Neked, mennyire halkan, (talán úgy szól majd, akár egy dallam... de ugye ez giccs...? Halljam!) milyen konok hűséggel várom a percet, azt, mikor lelkem újból lelkedhez érhet, és mi hiányodtól rútul félrebillent, ha itt vagy, lásd, rögtön helyreáll a mérleg. Ma még őröl a magány, de majd visszatér a béke, ha egy ütemet dobban kettőnk szívverése; a most homályos tükörben a világ kettétörik, de jössz, és összeilleszted apró szilánkjait... ...majd a vak éjszaka lassan kiássa a reggelt, és az új nap új felhőn oldódik át, ha majd felkelt, mind értünk, miattunk születik, hidd el, hogy lássam ajkad ívét, mint hajlik el lágyan, - mit őrzök már évek óta, szinte gyermeki lázban - várlak szívvel, várlak az eszemmel, és sosem múló vággyal szólítlak ezerszer, és ha csak éppen eszembe ötlik létezésed, (itt hordom a jelet, homlokomra vésted) könnyű szívvel ellent mondhatok talán a télnek, a sötét hidegből is tavaszt érezhetek - szépet, ilyenkor kőszirt vagyok, mindennél erősebb, ha átölelsz, és átölelsz! - nincsen mitől félnem... ...mondd, hogy mondjam el mindezt, giccs nélkül, egy mondatban, szépen...? [...] Most mélykéken lüktető ereiden átlobog véred, s felfesti szívednek falára a legszebbik képet : oltárt, fréziát, fényt, vágyat, mely épp' most éled; de te csak fájsz kimondatlan, és egyre jobban, "tán' most megáll az idő..." - titkon ezt reméled. ...aztán mégis mélyre vermeled ezt magadban : (akárha gyászhír érkezése otthonodba lobban) de jól tudod - ezen dolgok mindegyike: örökre megmásíthatatlan.
5.
Ha nem füllent szépet, bókot, szerelmet senki, felettünk csak a gond vajákol, s életünk belengi, ...hát füllents, de legalább lódíts, próbáld elhitetni, tudok, vagy tudnék az egy, örök, igazi is lenni...
6.
És most háború van - háború van bennem, melyet az idővel vív a magány, a néma fegyver, és közel az idő, mikor el kell innen mennem. A félelem nehéz sziklát gördített rám, jól ismer... s bár tavaszom már a viruló kertekre térdel, én birokra kelek démonjaimmal minden átkos éjjel. ...tudok-e még jónak lenni egy gonosz világban...? Hisz romba dőlt a díszlet, életem elmozdult egy helytelen irányba - s azt jajjal gondosan fölvigyázza... S mert több a vágyam, mint szavam a vágyra, szólni kellene, a rajzolt boldogság túl drága, én nem akarok itt tovább élni - csúszva-mászva -, szakadjon hát föl a gát, és törjön ezer darabra rácsa! Aztán csend... Nem történik semmi, és jól tudod, hiába kiáltasz, nincsen sehol, semmi - nincs körötted támasz, nincs, kinek melletted kellene lenni, s már nem fáraszt, ha arra gondolsz: mindjárt el kell menni... Olyan ez az érzés, mint egy üszkös, fájó fekély, hiába súgja fentről álnokul egy hang: ne félj... A síkos hazugság hatalmas veszély, mert hiszel neki, pedig azt sem tudod, mikor, kihez beszélj... Hát maradj néma, akár a halott, s bár nincs örömöd benne, de megtisztulhat a hallgatásban a világ összes szennye. S amit nem mondtam el - én, a gyarló ember -, elmondja majd más, ki erre méltóbb lenne. Sicut erat in princípio, et nunc et semper.

Budapest, 2009. április 25-26. |
| | |  Paál Zsolt [egyéb] érkezett: 2009.04.29. 20:26:30 (csak regisztrált tag olvashatja) Minden költő életében eljön az a pont, amelyet egy-egy életmű legmagasabb pontjának lát az olvasó, elemző, irodalomtörténész. Komikus az egészben, hogy csak onnan túl lehet mindezt megmondani, innen csak az jelen foglyaiként csak az aktuális legnagyobbat látni.. Ezt a verset pedig sokan a nemcsak a legnagyobbadnak látják, hanem az utóbbi idők legnagyobbjának. Hatalmas trocheusi zengéssel indul, mint a nagy ódák, majd átcsap a Téged annyira jellemző, meghatározó jambusokra, azokra a hosszú, elnyújtott zokogásokra, a Tóth Árpád-i elégiák jambikus jajveszékeléseire, amelyek itt, ezekben a tizennégyesekben domináns versmértékké lesznek. Majd újból trocheusi felütés, melyre visszasírnak az újabb jambusi képletek, hogy a negyedik sor után feloldódjon, rapszódiává kavarogjon a végtelenbe kígyózó sorképlet, melyeket Te annyira babitsinak tartasz. Pedig Babits ezeket Tennysontól és Swinburne-től tanulta, s lett a sajátja. Nálad pedig kifinomult asszonyi lírád egyik sajátossága a végtelenbe könyörgő – hol elmélázó, hol feltörő - sorok mégis fegyelmezett, a mondanivalót, tartalmakat, érzelmeket gondos kézzel és okos fejjel megalkotott vonulata. Egyre keserédesebb hang a pirrichiusok nagy száma, az anapesztizáló jambusok ellágyító hatása az első szakasz végén…
A második szakasz szintén trochaikus felütéssel indul, hogy ott folytassad, ahol előbb elvágtad a versed szelídségében is feszültségteli hangját. Aztán jönnek az anapesztizáló jambusok újra, majd a jambusok fojtott hangjai.
A harmadik szakasz rapszodikus váltása a férfias és ünnepélyes trocheusaival, melyben a szeretettet óvó és védelmező vallomással erősíted, újabb nagyszerű pontja lesz a versednek. Nincs itt sem semmiféle mellébeszélés, toposzokat elhagyod, s csak néhány alliterációval élsz, melyek inkább súlypontjai egy-egy gondolatnak, mintsem az egész verset összefognák.
A negyedik versszak erős trocheusi hangja is mutatja, hogy mennyire erős vagy. Talán Goethe mert ennyire vallomásosan bölcs lenni a Marienbadi elégiában, nála is oly szépen megvan az egyensúly a személyes és az általános, a legforróbb érzelmi töltés és a legbölcsebb visszafogottság közt. Ez a mértéktartás és egyetemes harmónia a legnagyobbak sajátja…
Az ötödik szakasz zavarba hozott, mert trocheusi, de első ránézésre félelmetesen epigrammaszerű, sírkőszerű…
Az utolsó egység a legerőteljesebb rapszodikusság, egyszerre Hostias és Dies ire, trocheusokra anapesztusok jönnek, az egészet ódaivá, elégikussá, freskószerűvé teszik… S mindezt egyszerre...
Hogy mekkora és milyen méretű a versed, nehéz eldönteni. Nagy, erőteljes épület, a zárt formák iszonyú és nagyszerű tereket rejtenek. Aki beszélne e vers roppant méreteiről, nagyszerűségéről, az nem feltétlenül mondhat igazat a hazugság akarata nélkül is. Hogy erős, hatalmas, elképesztő, megríkató, gyönyörű… akkor még oly keveset mondtunk róla…
 Kovács Anikó [méltatás] érkezett: 2009.04.27. 17:22:58 (csak regisztrált tag olvashatja) Igen....Talán én is úgy gondolom, hogy kivételes ihletettség kellett hozzá, mármint e vers megszületéséhez, mert másképpen nem tudtam volna megírni. ...van olyan időpillanat, amikor a Múzsa nagyon is eklatánsan megmutatja, mit tud kihozni belőlem, ha homlokon csókol, vagy forrón megölel. A Múzsán múlik minden, de minden :)
Köszönöm, Enikőm!  Kovács Anikó [egyéb] érkezett: 2009.04.26. 17:46:11 (csak regisztrált tag olvashatja) Köszönöm :)  Paál Zsolt [egyéb] érkezett: 2009.04.26. 17:28:23 (csak regisztrált tag olvashatja) Anikó, remélem a gyengéd és a "gyengécske" szó a Te szótáradban nem ugyanazt jelenti... Nálam a gyengéd az anyai érintéstől a szerelmes öröm érzetétől az őszi lágy alkonyat érintéséig ezernyi szép és boldog érzést jelent... | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |