Bár tudnám, hogy az arcom melyik minta,
még hány csomó, és hány tarka szál fon át.
Egyszerű ez, mint a vászon: egy sima,
egy fordított - mi szín itt, ím ott fonák.

Minden hitem csupán egy szőnyegnyi ma -
nekem jaj nincs tovább. Túl a rojtokon
e pár végnek semmivé kell válnia,
mert én a bársonyt is ronggyá álmodom.

Innen már látni a messzi fátylakat,
s hogy melyik kéz ölt meg - ott a foltokon.
Ha kiold a cérnazár és tűlakat,
a végtelent átfogom egy szál magam.