 | | | 2025. július 12. szombat, Izabella, Dalma napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről." ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Kónya Gábor adatlapja | Név: | Kónya Gábor | | Webhelye: | http://www.nostromo.hu | Bemutatás: | - | A szerző írásművei a Lant webhelyén | (érk: 2017.07.14. 22:27:38) | (érk: 2015.03.09. 18:13:50) | (érk: 2014.04.26. 20:23:28) | (érk: 2014.04.19. 15:55:25) | (érk: 2014.03.06. 19:03:07) | (érk: 2014.02.21. 20:10:28) | (érk: 2014.02.08. 19:21:57) | (érk: 2013.04.04. 19:09:12) | (érk: 2013.02.22. 10:58:41) | (érk: 2013.02.04. 15:25:25) | (érk: 2012.03.01. 11:16:54) | (érk: 2012.02.24. 20:52:42) | (érk: 2012.02.17. 16:44:27) | (érk: 2010.01.08. 14:30:48) | (érk: 2009.12.04. 14:41:01) | (érk: 2009.04.03. 13:48:42) | (érk: 2008.10.10. 22:08:33) | (érk: 2018.04.13. 16:48:33) | (érk: 2008.07.04. 13:59:16) | (érk: 2008.06.19. 15:05:33) | (érk: 2008.06.05. 19:08:43) | (érk: 2008.05.13. 11:46:31) | (érk: 2008.05.09. 12:06:32) | (érk: 2008.05.04. 16:49:51) | (érk: 2008.04.27. 7:47:16) | (érk: 2008.04.27. 7:43:00) | (érk: 2008.04.09. 20:29:21) | (érk: 2008.04.09. 14:38:01) | (érk: 2015.10.24. 16:08:53) | (érk: 2008.03.29. 10:06:10) | (érk: 2008.03.04. 11:20:58) | (érk: 2007.12.28. 16:35:44) | (érk: 2008.01.05. 12:52:01) | (érk: 2007.12.28. 15:52:30) | (érk: 2007.12.29. 19:42:59) | (érk: 2008.06.13. 17:21:29) |
| |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |