 | | | 2026. március 16. hétfő, Henrietta napja. Kalendárium | 
Március (Ősi magyar nevén, Kikelet hava) az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi. ... | |  Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégyéves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
...
| |
A három - tavaszhozó - szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít. Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget." (Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből)...
| | 
Életrajza SzülőházaKözép-Lengyelországban, a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában, a Sochaczew város melletti Żelazowa Wolában született. Bár a születés után hetekkel kitöltött anyakönyvben február 22. szerepel, a család március 1-jét tekintette születésnapjának. Édesapja Mikołaj (Nicolas) Chopin (1771–1844) francia bevándorló, édesanyja, Tekla Justyna Krzyżanowska (1782–1861) lengyel volt. Egy nővére és két húga volt Chopinnek: Ludwika (1807–1855), Izabela (1811–1881) és Emilia (1812–1827). Néhány hónappal Fryderyk születése után a család Varsóba költözött, ahol a családfő franciatanárként dolgozott. ... | | -
Joseph Maurice Ravel francia zeneszerző volt. 1875. március 7-én született a dél-franciaországi Ciboure-ban. Gyermekkorát Párizsban töltötte. Hét évesen kezdett zongorázni Henry Ghys tanítványaként. Első művét 12 évesen komponálta Változatok egy Schumann-dalra címmel. Összhangzattani ismereteit Charles Renének köszönhette. 1889-ben felvették a Conservatoire-ra. A zongora-előkészítő osztályt kitűnő eredménnyel végezte, ennek köszönhetően további tanulmányait Charles-Wilfrid de Bériot osztályában folytathatta. Később André Gédalge-nál ellenponttant és Gabriel Faurénál zeneszerzést tanult. ... | | 
Az előző napi terveknek megfelelően reggel hat és nyolc óra között a Dohány és Síp utcák sarkán álló ház első emeletén, ahol Petőfi Sándor és felesége bérelt szobát, ő maga, a költő, Jókai Mór, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula tanácskozik a teendőkről. Jókai és Bulyovszky egy proklamációt szerkeszt, mely a 12 pontot is magában foglalja. Ezután mind a négyen az Urak utcájába mennek, ahol a Libasinszky ház földszintjén lévő Pilvax kávéházat - mely a nemsokára bekövetkező események tiszteletére kapja majd a Szabadság csarnoka nevet - bérli egy Fillinger nevű kereskedő. Itt Jókai felolvassa a proklamációt, Petőfi pedig elszavalja március 13-án megírt versét, a Nemzeti dalt. ... | | | | Az egyházi naptár szerint e napon azt a Gergely pápát ünnepelték Európa-szerte, aki pápasága idején, a VI. században, összegyűjtötte a kor keresztény népénekeit. Ebből alakult ki az úgynevezett gregorián ének és éneklési mód, a középkori Európa első egyszólamú műzenéje. ...
| | 
Petőfi Sándor, János Vitéz című műve verses mese, azaz irodalmi kifejezéssel élve elbeszélő költemény. Verses formája van, de mégis az epikák közé tartozik, mert cselekményt mond el. Verselése: ütemhangsúlyos, felező tizenkettes és páros rímei vannak. A művet Kosztolányi Dezső a "magyar Odüsszeia" -nak nevezte. Az író eszményképet teremt a nép számára, hiszen Kukorica Jancsi, az árva juhász Tündérország királyává válik. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Új genezis | | az első nap nagyot teremtek a legfontosabbat a vágyat valahol mélyen bent egy eretnek gondolatot amelynek még nincs talaja és tárgya csak önmagában fájva vonyít egy képzelt holdra a hiányt csaholva árnyakat lesve vétket követelve
második napján a teremtésnek - én a gonosz - alkotok szörnyű nagy jelenések között belevések a tudatba akaratot egy apró magot hintek el várva a kibújó csírára szárra növényre készülök a büntetésre
a harmadik nap az alkalom napja szálakat kötözök egybe csábulj egy pillanatra egy szóra egy mozdulatra vonulj rejtekekbe hitvány szerelemre rövid órákra bárgyú csókra képtelen holnapokra gondolva boldogan valami mégis megfogan
így születik meg a negyedik napon az alanya a tettnek művemet magára hagyom e napon a folyamaton nem segítek nem lendítek működhet hát minden semmi nincsen ami gátat szabhat megakadhat
bűntudatot teremtek az ötödik napon értelmet a kezdeteknek gondolatba rejtve titkon a tudati síkon gondosan eltemetve nem felejtve ki nem mondva csendben félelemtől szeppenten hogy a bűn büntetlen maradjon a hatodik napon
a hatodik napon csak büntetek szakítok és zárok vétkeket sorolok szüntelen és ha van aki még bűntelen a megcsalt oldalon nekik megmutatom a bűnt a kínt a vágyat ha kell még magyarázat a mélységet és magasságot a világot |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |