Valamikor a nyolcvanas évek elején-közepén - az ET-mánia éppen leáldozóban - sikerült egy végkiárusításon (viszonylag olcsón) hozzájutnom álmaim fröccsöntött ET-babájához. Már régen incselkedtem a gondolattal, hogy szegényes költségvetésemet átcsoportosítva beruházok erre az elemes-világítóujjú bábura - így hát pont megfelelő időben jött a leértékelés.
Hónom alatt narancs-vörös centrumos zacskóban megbújva frissen enyém lett új barátommal első utam haza (jobban mondva a szomszédba - nagyszüleimhez) vezetett. Iker-kertesházról lévén szó volt kutya is - így a bejárati ajtót csak éjszakára zárták be. Én ezt kihasználva belopóztam a sötét előszobába és a nemrég vásárolt piciny földönkívülimet lehelyeztem az előszoba egy jól látható részére - még az ujjában lévő ledet is beüzemeltem. Mindezek után kiosontam az ajtó elé, majd becsöngettem - fülemet erősen az ajtóra tapasztva. Először ajtónyitódást halottam, majd nagyanyám tétova jajkiáltását. Pár másodperc múlva ismét nagyanyám hangját véltem felismerni:
- Gyere már ide! Valami gusztustalan állat bejött a kertből. - kommentálta nagyapámnak a szituációt.
Pár néma pillanat elteltével lépéseket hallottam, aztán nagyapám félreismerhetetlen dörmögő hangján utasította feleségét:
- Hozzad a seprűt!
Lépések - motoszkálás - ismét lépések, és DURR! DURR! DURR! - és nagyapám hazaküldte az ET-met.
Minden valószínűség szerint erre a sorsra jutott volna egy igazi ufonauta is, ha nagyapámmal hozza össze a sorsa. Belegondoltam abba, hogy sok száz-ezer-, vagy talán millió fényévnyi távolságból a Földre küldenek egy követet (egy ottani kiválóságot, akinek érdemei, bátorsága és nagyszerűsége elismeréseként adatott ez a feladat) és egy ilyen történelem előtti szerszámmal, mint amilyen a seprű - szétverik a két civilizáció közti esetleges hídépítés vissza nem térő lehetőségét.
Erről fent említett nagyapám szavajárása jut eszembe: "Szar ügy..."

(2005)