2024. március 29. péntek,
Auguszta napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Kelták a Homokosdombon I.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Dr. Németi János emlékére

  A síkon élőnek már pár méter is magasság. Egyedül a templomtorony, mint felszíni forma, emelkedik ki a tájból, legfeljebb még a háztetők és ennyi. Épp ezért, ha már egy alakzat magasabb egy háznál, azt már dombnak nevezik. Időtlen idők óta, valami őstenger visszahúzódásából maradt itt a nyírségi homok. A szél alakítgatta, ide fújta, oda fújta, emelte és lebontotta. Aztán megkapaszkodott rajta a növényzet és Szél úr már csak azokat borzolhatta kedvére.
  Homokosdombnak nevezi a köztudat azt a dűnét, ami Piskolt határában a Nyírség peremét jelzi. Gyalog mentünk akkortájt mezőre, szőlőbe, kapákkal, elemózsiával és vizeskorsóval. A Gál utcán, vagy a kövesúton ha jöttünk, ugyanazt a pontot tájoltuk be. Emlékszem a szép, sárga futóhomok összegyűlt a meredély aljában, kitűnő hely volt bátrabbaknak leugrani a dűne tetejéről ebbe a süppedő laza homokba. Míg anyámék átevickéltek  a kitaposott „hágón”, addig én többször is leugrottam, anyám ezt egy fülhúzással jutalmazta, ha egyáltalán el tudott kapni. Mire meglettem, akkorára elmúlta haragja, ami inkább féltés volt. Nem volt rossz anya, ritkán korholt, csak a legvégső esetben taslizott meg, mikor már teljesen kivertem nála még a harmadik tartalék biztosítékot is. Innen egyenes út vezetett, a toronyiránt-közlekedés szabályai szerint, kinek-kinek a célpontja felé. A Kenderáztató ősi nádjaival és fodrozó vizével csalogatott, benne szárcsák csapkodták szárnyukkal a vizet, vadkacsák buktak tótágasban a víz színe alá.
  A Zsombokos, az Előrét, majd a vasúton túl a Kistelek, Liget alatt a Rózsadomb és az Öregszőlő mind virágzó és művelt szőlőterületek voltak, mára már sajnos csak az Öregszőlő van úgy, ahogy. A Kenderáztatót is lecsapolták, aztán semmit sem tettek a helyére. Amúgy ezen a környékén bujkált a '30 -as években a hírhedt betyárvilág modern, talán utolsó betyárja, Horvát István, aki homokba ásott magának menedéket a nádasban, és csak úgy tudták a román csendőrök kifüstölni onnan, hogy rágyújtották a nádast.
  Hatodikos koromban, az új Iskola udvarán a raktárépület fundamentumának ásása közben egy bronzkori zsugorított sírra találtam, benne egy kis csésze és egy nagyobb áldozati edény töredékével, a csontváz mellett; egy több mint 3000 éves bronz sisakkal és csészével, amit apám hozott nekem, és amelyek az Öregszőlő előtti gyümölcsös ültetése közben kerültek elő. Sokáig az ágyam mellett őriztem ezeket az őskori edényeket, ösztönből, persze, mert nem tudtam, csak sejtettem korukat és eszmei értéküket. Egy alkalommal Nagykárolyban a Múzeumban az egyik tárlóban ugyanolyan csészét láttam, mint az enyém — mondtam is a testi-lelki barátomnak, Bodogán Lajinak, akit játszás közben, az akkori rock and roll hatásra Jambinak becéztünk, nagyvonalúan áthallva a rádióban elhangzott „jampi” kifejezést. Szegény barátom minden volt, csak nem jampi, de ugye ez abban a kontextusban egyáltalán nem számított.
- Nekem is van ilyen. — mondtam Jambinak, mire a közeli teremben restauráló Németi János régész, az akkori igazgató azonnal lecsapott ránk. Így kezdődött ismeretségem Közép-Kelet-Európa talán legképzettebb őskor-tudósával és kitűnő keltológussal.
  Jancsi bácsi — ahogyan nálunk bevonult a köztudatba — megkért, hogy kísérjem el egy határjárásra, amitől szinte elájultam örömömben, akkora megtiszteltetés volt.
  Egy emlékezetes, szép napon a Nagykároly - Piskolt buszjárattal megérkezett Jancsi bácsi (bár akkor még a 30-as évei elején járt, de az elvtársozás helyett sokkal jobban hangzott a bácsi és neki sem volt kifogása ez ellen). Apámék egy rövid, szíves kínálása után nekivágtunk a kalandnak. A kövesúton mentünk, majd az Újsor mellett a Kincsvermen keresztül — ami felkeltette a régész figyelmét —  érkeztünk a Homokosdombra. A domb tetején gyér növényzet terjeszkedett, igyekezett megkapaszkodni a sovány homokban. Itt-ott a szél leseperte a futóhomokot, a sárga homok helyett barna foltok tűntek elő. Én jobbra bogarásztam, Jancsi bá' balra, ő tudta mit keres, én nem. Egy ilyen lesepert barna foltból állt ki egy cserépedény töredék, amit ki is vettem. Szép, barna, korongolt kerámiaperem töredék volt, akkor még csak óriási izgalmat jelentett, mindenféle tudás nélkül. Megmutattam nagyot kiáltva a töredéket — óriási tüzek gyúltak a régész szemében.
- Tudod mi ez, Jóska fiam? — perszonalizált izgalmában az éles szemű régész. — Ez kelta edénytöredék!
  Alaposan feladta a leckét ezzel, fogalmam sem volt mi fán terem az a kelta, majd később tudtam meg, hogy egy nép neve, amelyet gallnak is neveznek. Kelta ide, gall oda, a szívem hevesen vert, éreztem:  valami nagy dologba kapartam bele. Ledobott hátizsákjából spakli került elő, én kézzel kapartam a puha homokot, nemsokára egy edény került elő, amiből hiányzott a megtalált darab.
- Ez egy kelta sír, Jóska! — mondta kicsit megnyugodva, szemével szerelmesen simogatva az edényt. — Szaladj haza ásóért, lapátért, feltárjuk a sírt!
  Gondolom, mindenki látott már hosszútávfutó versenyt, a nyúl szégyenében a bokor alá bújt volna, ahogy futottam. Csak felkaptam a szerszámokat, a lihegéstől felelni sem tudtam apámék kérdéseire, már trappoltam is vissza. Nagyjából bő 3 kilométert futottam le, mire kimerülten lerogytam a domb tetején. Akkorára már Jancsi bá' sokat kibontott a sírból. Még ziháltam erősen, de már szorítottam az ásót, hamarosan akkurátusan feltártuk a több mint 180 sírból álló kelta temető első sírját. A több mint 2000 éves temető az egyik legnagyobb ilyen jellegű nekropolisz Közép-Kelet-Európában. Hamarosan elkezdődött a szisztematikus feltárás, amin mint nagykárolyi diák minden tavaszi és nyári vakációban részt vettem sok piskolti és mezőpetri diáktársammal.

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007