2025. július 19. szombat,
Emília napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Tollrajzok 12.- A ravatalozó
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



 Mikor építették, hosszú újságcikk ecsetelte, hogy végre megszűnnek a falusi udvarokban történő ravatalozások. A nagyapámat még így láttam, a szomorú kis udvaron. Körötte épületek, melyeket ő épített, s most úgy álltak fölötte kissé meghajtott tetőkkel, becsukott ablakszemekkel, mintha őt gyászolnák. A temetés olyan volt, mint a falvakban, éjszakai siratás, a félrészeg kántor bőgése, a természet közönyös zümmögése, aztán menet a temetőig. Ott részeg sírásók ügyetlenkedése, vörösre borotvált arcok, üres tekintetek, ima, majd a koporsó alászállása, lapátok csapkodása, zokogás, zsebkendők villogása, lassan megrohadó virágok illata, majd a hazainduló tömeg pusmogása.

Mikor anyám meghalt, az új ravatalozóban feküdt, kicsiny teste még jobban összezsugorodott. Mintha visszanyújtózkodott volna a gyermekkorába. Olyan volt, mint egy alvó menyasszony, fehér, félénk, álmodó homlokú. Akkor láttam, hogy a kórházi tubust benne felejtették a gégefő alatti puha szövetben, s a halottas ház alkalmazottja nem merte eltávolítani.

Apámat néztem. Úgy állt ott, mintha leszakított volna magából valamit, egyik ölelő karját, vagy csak az ölelését, s beletette volna anyám mellé a koporsóba.

Észrevette, hogy mindenki őt figyeli. Egyszerre összeszedte magát, mégiscsak mérnök volt, komolykodó, hősies, mintha a halálban és az egész életben valami tervrajzszerűséget látna. Hirtelen fontoskodni kezdett, még köhintett is, kisírt szemmel, de emelt fővel, reszkető mosollyal fogadta a részvétnyilvánításokat. Egyszer a fejemet is megsimogatta. Ezt a simogatást óvatoskodón elrejtettem, zsebrevágtam. Az emlékezés szűk és puha zsebébe.

A pap hosszan beszélt, ecsetelte, hogy anyám mennyire jó volt, okos és harcias nő, önzetlen anya, igaz társ.

Nem ilyen volt.

Maga a törékenység, mintha egy repedés lett volna a lélek szövetén. Bágyadt szentje volt az utcánknak, akinek a halálát mindenki megjósolta, mögötte összesúgtak, hogy ja, nemsokára meghal. És öt év után meghalt. De akkor már nem volt szenzáció, csak a repedés már nem tudott tovább repedni. A föld repedt meg körülötte.

Apám a falakat nézte. Tekintete bejárta az unalmas ablakokat, a közönyös vonalakat, a ravatalozót, az egész életet. Egy nagy ostoba, fekete rovar mászott a fehér falon. Hirtelen azt kezdtem nézni, ahogy megy, megáll, fordul, körülnéz, elindul, megtorpant.

Tudtam, hogy apám arra gondol, majd ő is itt fog feküdni. Itt és így, csak nem látja, amit most lát. Nem hiszem, hogy arra gondolt, hogy mit láthat. Hogy láthatja-e, ahogy a fénylármás űr megnyílik körülötte, színes végtelenek forognak bele az örök és egy végtelenbe. Nem, nem erre gondolt. Csak arra, hogy mikor.

Huszonnyolc év múlva pontosan ugyanott feküdt, ahol a felesége, asszonya, kicsinyke kis szentje. Meglett ember voltam, elmúltam negyvenéves, s próbáltam érett lenni. Nem sajnálni, nem úgy sajnálni, sőt egy kicsit irigykedni rá. Már túl volt a nehezén. Hirtelen a pap azt mondta, a „megboldogultat”. Elgondolkodtam, hogy valóban boldog-e. Vagy volt-e egyáltalán boldog.

Aztán észrevettem egy fekete bogarat az ablaktól fél méterre. Ostobán őgyelgett ott. És eszembe jutott az a régi. Az a suta és nagy, fekete bogár. Hogy miért őrizte meg a tudatom? Talán ez az emlék csomózta össze az időt.

Ki tudja, hogy hány ezredik leszármazottja, aki még láthatta az anyám szűk, fehér arcát.

Majdnem elnevettem magam. Az jutott az eszembe, mi vagyunk az utódok. Mi, ott ketten. Valakinek az elődei. Egyszerre voltunk múlt, jelen, jövő. A múlt jövője, a jövő múltja.

Értelmetlen szójáték.

Ahogy apám koporsóját dübörgő kopácsolással lezárták, megbámultam a falakat. És megfogadtam, hogy soha többet nem jövök ide.

Húsz év telt el, s temetésre hívtak. A régi ravatalozóhoz. Undor helyett kíváncsiságot éreztem. Hát mégis újra itt vagyok. Pedig hogy fogadkoztam. Olyan volt, mintha a jelen talaja beszakadt volna, s én visszahulltam volna. Semmit nem változott. Egy kicsit koszosabb, kopottabb lett. Rám tört az érzés, nekem is majd itt kell feküdnöm. Mert itt feküdtek, akik belekényszerítettek az életbe. Az ő életükbe. Aztán kiléptek belőle, hogy az enyém legyen. Mégis itt a helyem.

Megsimogattam a falakat. Itthon vagyok… Erre gondoltam néhány szűk percig.

A temetőszolgák hirtelen felkapták a koporsót, s kivitték a félszegen álló autóhoz. Olyan volt, mintha maga is szégyelné, hogy miféle munkája van. Az emberek az autóval mennek valahová. De ezzel itt nem mentek, ez vitt. Olyan volt, mint a hóhér vagy a sírásó, akinek tudták a szakmáját, s a piacon, az utcán és a boltban összesúgnak mögötte, hogy „nézd, ott sétál, ott gurul. És nem szégyelli magát? De igen, csak nem mutatja”.

Egyedül maradtam. Hirtelen beáradt a fény. Nyár volt. Nagy, széles kapukat rugdosva jött, aranymaszatos kezével összefogdosott mindent. Engem, az ablakokat, a falakat, az életet.

 

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007