A vízcsobogásba is bele lehet bolondulni, ha sokáig hallgatja az ember. Éva ezt egy újságban olvasta körülbelül három hete, s most saját magán tapasztalhatta a cikk igazát.

A szobát, ahol albérletben lakott csak egy vékony fal választotta el attól a bizonyos csaptól, amely kitartóan tépázta az idegeit. Legalább két órája, hogy álmatlanul hánykolódik, s az a bizonyos csobogás nem akar szűnni, egyre csak erősödik. Monoton, kiszámítható és mégse tud ellene semmit se tenni. Ez az éjszaka már az ördögé! Nem az első, s nem is az utolsó. Kipp… kopp… kipp… kopp… kipp… Az élete is ilyen, mióta elvált, ugyanilyen szürke, egyhangú dolgokkal, csak egy kicsit több hang variációjával. Már négy éve! Uramisten! Minden nap ugyanaz történik, vagyis semmise történik. Elvált közös megegyezéssel, mert nem akart a férje útjába állni. Négy éve, hogy nem szeretkezett. Azóta csak a munka, néha egy könyv, esetleg egy mozi (egyedül vagy a munkatársnőkkel) és alvás, alvás. Most az se! Kipp… kopp… kipp… kopp… Ebbe is bele lehet bolondulni!

Éva most egy presszóban ül. Ki tudja, már hányadik vermutját iszogatja. Mellette egy férfi az ő kezét szorongatja, s beszél, beszél. Éva nem figyel rá, csak a kezét nézi, azt a még majdnem idegen férfikezet, az ő kezén. A szavak, amik felé indulnak, nem jutnak el a tudatáig, megbotolnak a két egymásba fonódó kéz síkjában. Testét valami nagyon régről ismert bizsergés hatja át.

Hallgat és vár. Vár, hogy elinduljon egy mozdulat és egy csókban fejeződjön be, az ő csókjuk-ban. Ő nem mozdul, vár. Érzi, belepirul a várakozásba. Még szerencse, hogy az egész termet piros hangulat fény tölti be, s így nem feltűnő. Milyen hosszúnak érezte az időt, amíg elindult, de elindult, s újra elindul törvénytelenül és szabadon az a csókban befejeződő mozdulat. A mozdulatok közben szóáradatok özönlenek Árpád ajkáról, amikből csak az igék jutnak el Éva tudatáig.

- Kívánlak!

- Akarlak! Akarom! Akarom!

Ő nemet akar mondani, de a száj más hangokat formál:

- Hol?

Már jócskán elmúlt éjfél, mikor kijönnek a presszóból, s elkezdik keresni a "hol"-t. Először Árpád barátjához mennek, szinte rohannak. A lépcsőházban megállnak, csókolóznak, majd felmennek a másodikra. Becsengetnek egyszer, kétszer, háromszor. Semmi. Nincs otthon. Lefelé is csók, csók, csók. Egyre türelmetlenebbek az ajkak. Tétováznak, hogyan tovább? Árpád a pince felé indul. Éva követi. Lent a két kabátból ágy formálódik, a pulóverekből párna. Kihámozzák egymást ruháikból, s utána hagyják, hogy had sodorja őket a vágy.

Reggel Éva ébred fel hamarabb, a feje még nehéz a tegnapi vermutoktól. Ez az éjszaka is az ördögé volt,

De mennyivel másabb, mint a többi. A lépcsőházban felgyullad a villany. Léptek.

Kipp… kopp… kipp… kopp

Ebbe is bele lehet bolondulni!