A Holdat igazán csak én ismerem, hogy hány titok bújt e szó mögé. A szín csak bilincs és a forma is mély verem - elrévedek a nincs mőbiuszain. A sarkok ott, a tér tenyérnyi katlan,
nekem elég bent pár világ - ujjaim kutatják, hol a végeláthatatlan - csak egy karnyújtásra a messzeségem. Szemhéjam mögött, a hófehér zajban, elvakít a mély: ez az örök ében,
és átsüt a Nap, mit látni sem merek. Megteremtettem Istent a zenében - szememben a templom égi hangjegyek, de a felhőkig kell nőnöm a sötét föld alatt, hogy végre megérintselek.
![](https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/30705336_1886229201411766_2291244552813543424_n.jpg?_nc_cat=0&oh=019eca7a37fab7b6ee106c76a020ed63&oe=5B6AC59F) |