2025. november 13. csütörtök,
Szilvia napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

November (Ősi magyar nevén, Enyészet hava) az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.

...

1897 és 1901 között a budapesti tudományegyetemen jogi és államtudományi, ezzel párhuzamosan földrajzi és szociológia tanulmányokat folytatott, a magyaróvári Felsőbb Gazdasági Tanintézetben is tanult. 1903-ban szerzett államtudományi doktori oklevelet Budapesten. 1903-tól Lóczy Lajos mellett dolgozott gyakornokként az egyetemi földrajzi intézetben, 1904-től szolgabíró volt Szatmárnémetiben. 1905 és 1910 között a nagysomkúti választókerületet képviselte, részt vett a darabontkormány elleni "nemzeti ellenállás"-ban. 1907-től a földrajztudomány felé fordult, Szudánban tett nagyobb utazást, majd térképészeti kutatásokat folytatott Európa nagy könyvtáraiban.

...

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.), magyar zeneszerző, karmester és zongoraművész. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron, de alkalmilag vezényelt is és zeneszerzéssel is megpróbálkozott.

...

 Édesapja mellett kezdte meg zenei tanulmányait, 1819-től a nápolyi konzervatóriumban Tritto és Zingarelli tanítványa volt. Először egyházi műveket komponált, első nagyobb szerzeménye az 1824-ben Nápolyban bemutatott "Adelson e Salvina" című opera volt, amit a "Bianca e Fernando" című operája követett. Ezzel elnyerte a kor híres impresszáriójának tetszését, meghívást kapott Milanóba, hogy ott a Scala számára írjon, ami nagy megtiszteltetést jelentett. 1827-ben "Il Pirata" (A kalóz) című dalművével egész Olaszországban híressé vált, sikere évvről évre nőtt.

...

 A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb.

Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása.

...

Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Budapesten.

1942-1948 között a budapesti piarista gimnáziumba járt. Itt érettségizett le 1950-ben. Polgári származása miatt nem vették fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, és a színiakadémia sem fogadta be. Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál dolgozott normásként, éjszakai műszakban, majd szeptemberben felvették a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Annak elvégzése után, 1953-1955 között pszichológusi oklevelet szerezett az ELTE BTK-n.
...

Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.

Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad?

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Szárnyfesztáv
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

(eposzpótló)

fellelkesülve állt ki az emberünk
félelme odvát hagyta örökre el
    s a hegyre érve égve kérte
        már emelődjön az ég felé fel

 elhagyta gödrét, s míg tenyerét - a jót
tisztára mosta, senki se szólt neki:
    reménye múlt, ha sárban állva
        maskara-álca után kapargált

 

hiába hitte, mit sose tudhatott
rejtekbe rejtve (úgy, ahogy istenét)
    a szíve bordarácsban ülve
        színe alatt robotolva hűlt le

 

és fenn, a szárnyát bontva tovább dobált
rémült sötéttel szórta az éjszakát
    (ki felhevülve hajdanán az
        önmaga árnya hegyére állt ki)

A Meander Csoport kiállítása nyomán


Meander Csoport:
Oroszy Anna, grafikusművész
Baksai József, Munkácsy-díjas festőművész
Horváth Dániel (Derkovits Gyula ösztöndíjas festőművész)
Boros Mátyás, grafikusművész


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007