Az asszony szobájában szavak máglyája égett,

és ő (elátkozott Danaida), - színezüstből

festett - gőgös disztichonnal - rímet…

…hinni akarta : megéri nyugalma idejét,

s miként  Odin belesúgta Baldr fülébe a

nagy teremtés titkait, az asszony is várt,

várt egy kicsit boldogabb jövőre,

mely talán egy őszi napon megváltja kínjait,

megváltja örökre.

Az idő csak morzsolta az ónos keddeket előre,

és ő már csaknem elfeledte,

milyen sokáig volt a menny ón-szürke felette:

hisz fénytelen egén

a csillaghad olyan rég megfáradt,

és mint lángok közt a só - pattogott a bánat;

régi nyarai is csak tört akkordok,

csupán a tél prelűdjei voltak,

…míg végre szonáta szólt, felfénylett ünnepe:

és szíve a toszkán táj minden csodás

varázslatával lett tele.

Néha, ritkán - mégis dörrennek az esték;

ilyenkor az asszony hallgat és fáj a szó,

elképzeli: most fut át erein az a mélykék festék,

mely kihagyott szívdobbanására ciánnal válaszol.

[…]

Most a Dunán - zajtalan - egy hajóraj halad,

s az okkersárga, zavaros víz öléből

két karjába vesz féltőn, óvón,

egy gyámoltalan csillagot az alkonyat.