Vannak idők, mikor nem fontos semmi:
Nem számítanak a kulcsra zárt zajok.
Az se, ha maradni kell, vagy elmenni;
sem a csuklódra tekert fémhuzalok.
Vannak, akik felett eljárt az idő.
Nincs se bűn, se jótett, se tompa közöny.
Nincs, ki rád lépjen, és nincs üdvözítő.
Nem számít a mosoly, vagy kiömlött könny.
Olykor mindenki magába zárkózik,
néma hangokkal, áttetsző színekkel.
A tövig égett gyertya is kialszik.
Élt még a Nap is, de nem kelt fel reggel.
[...]
A hóban térdel egy meztelen ember,
melle előtt a karját összefonja.
Betakarja csendben a fehér tenger:
s jégszoborrá dermed a földre rogyva.
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
