Nézd az arany búzamezőket, puhán
bólogatnak a kalászok a szélben;
sürögnek a pékek Szent István napján,
s olvad a vaj a megszentelt kenyéren.
Nemcsak a nyáré e szín: belecsöppen
teámba fagyos estén az akácméz
és a citrom; elkortyolom, s miközben
múlik a láz beteg foltja, visszanéz
rám az Etna fényképe, sós peremét
nehéz illatú kénvirág szirmai
pettyezik... olyan halott ez a vidék!
Egyszerre tud hívni és taszítani.
    Élet és halál... ez mind, ez a sárga;
    Látod, ha felnézel a Nap arcára.