A mindennapjaimról, mondd, miért beszéljek?
Attól félek, úgysem értenéd…
Az őszi, szúrós zajokból is dőlnek a veszélyek,
nekem hasztalan mondod: október milyen szép.

Az évből már csak három naptárlapnyi maradt,
és kettőezer-hét is, lám, - mindjárt véget ér…
észbe véstem, tudom mi az, amit nekem szabad:
titkon és csonkolva dajkálhat csak a szenvedély.

Klastromok csöndjéből, szavaidból íródnak képek,
édeskés szürkeség lebben az őszi láthatáron;
tilthatod, - nincs rajtam hatalma vak fecsegésnek,
ami enyém, úgyis szívembe és bánatomba zárom.