 | | | 2026. április 6. hétfő,
Vilmos napja. Kalendárium | 
SZENT GYÖRGY HAVA Bika
Április elseje. Hajdan sok népnél évkezdő nap volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, az újjáéledő természetet ünnepelték. Amikor a naptárreformmal január elseje lett az év első napja, április első napja "komolytalan" újévvé vált. Nálunk a diákság terjesztette beugrató tréfák nyugati eredetűek.
...
| | ![http://hir.ma/wp-content/uploads/2013/07/jkk.jpg]()
" 1. Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék.
2. És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.
3. Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek,
...
| | 
Albán:
Krishti Ungjall! Vertete Ungjall!
Angol:
Christ is Risen! Indeed, He is Risen!
Arab:
Al Maseeh Qam! Haqqan Qam!
Cseh:
Kristus vstal zmrtvých! Skutečně vstal!
Dán:
Kristus er opstanden! Ja, sandelig opstanden!
...
| | 
Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester. ... | |
Névadója Sárkányölő Szent György, a lovagi erények megtestesítője. Ókeresztény eredetű szent, aki hitéért Diocletianus római császár idején, 303-ban szenvedett vértanúhalált. Magyarországon már az Árpád-házi királyaink idején is nagy tisztelet övezte. Szent György a magyar népi vallásosságban úgy él, mint a pásztorok, állattartók védőszentje. Napja előkelő helyet foglal el a jeles napok sorában. A néphit szerint Szent György napja a legszerencsésebb nap az egész naptárban. Egész Európában - hagyományosan nálunk is - a mezőgazdasági tavasz kezdeteként tartják számon. ... | | 
ÉMILE ZOLA
(1840-1902)
Az olvasó embereknek a naturalizmus szó Zolát jelenti, és Zola nevéről mindenekelőtt a naturalizmus fogalma rémlik fel. Ez az olasznak született kisfiú francia klasszikusnak nőtt fel. Apja Dél-Franciaországban jó állást szerzett olasz mérnök volt. ... | | 
Tristan Tzara (Moineşti, Bacău megye, 1896. április 16. – Párizs, 1963. december 25.) eredeti nevén Sami Rosenstock (felvett neve románul megszomorított országot jelent), román művész. Költő és esszéista, élete nagy részét Franciaországban töltötte. ... | |  Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Manapság - és már régóta - meséit adják ki újra meg újra: idáig több mint 80 nyelven jelentek meg. Ez pedig igen nagy gyűjtemény, hiszen 70 évre terjedő élete folyamán 156 mesét írt. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik....
| | 
-Raffaello di Giovanni Santi, a reneszánsz szellem és a reneszánsz művészet egyik óriása 1483. április 6-án született, és harminchét év múlva ugyancsak április 6-án halt meg. Az általa megélt idő, a harminchét év, nagyon kevés egy teljes emberi életre. Raffaello azonban a kivételes tehetségek, a zsenik közé tartozott. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Két triptichon |   | 
1.
Széltől borzolt, tájba töredezett reggeleken,
mint óriási, ázott veréb - gubbaszt a híg ősz
a hideg cserepeken: eget és földet egybeken,
összemázol sárgán és fájón... Buda, Kiscsősz,
Mór nyekken az ólmos teher alatt, koldus eb
vonszolja rühes bundáját a szétmálló avaron,
mordul s biceg, sovány hátán nagy foltú seb,
vöröslő, eleven pecsét. Baktat a hegyoldalon.
Sosem kószáltak még szúrósabb, zord szelek,
s elvetélt álmok a máskor kedves hegy felett,
most nincs itt más, csak dér, fagy s üres telek;
a komor őszutó a hegyre, ím, bekéredzkedett.
Kihűlt vidék, egyhangú, szürke, szennyes ég.
...miért, hogy legyőz mindent a békétlenség?
2.
Figyelj jól és zárd be a szemedbe:
…gondold azt, hogy nyár van,
giccset írok, lásd, nő a szárnyam… -,
és most a Nap égő fésűt tűz
a felhő lebbenő hajába -
lassan foszlik ez a szombat is,
minden hiába van,
hiába.
Csodát csenek minden perctől,
vérzúgató erőm te vagy,
a Fenyves lejtőn rekken a nyár,
forró az esti szellő,
és a kert,
- mint pasztell a festő vásznán -,
olyan.
Most kék ürömről álmodom,
és hogy a hullámok háta csendet ringat;
ketten vagyunk, te meg én, ülünk a metrón,
(legyen más, ki ezért a bűnért meggyón)
a Deák téren megáll a világ és a forgalom,
ugye tudod? Én hiszek benned, örökké s vakon;
ha nem vagy itt, a sarokból várakozás ered meg,
a zsaluk mind a hegyi útra merednek:
talán a busz meghoz, gondolom merészen…
És így lesz, mert ezt akarom nagyon, egészen.
Már elmúlt, hogy csöndes legyél és gyáva,
s éjjel megsimítod a hajam, lágyan, vigyázva.
E csúf őszben is erre réved minden idegszálam,
s ekkor azt érzem: a világ, s az élet hibátlan.
Hiszem, hogy minden megint szép lesz,
jössz, megértesz és megérintesz;
örömöt lopunk magunknak, parányit,
de e kevés is erős és tartós, mint a gránit.
…a puha szőnyegen majd elhal a lépés,
csöndes a világ és nincs számonkérés,
csak a HÉV döcög velünk a forró nyárban,
s a Begónia utcán megyünk hárman:
te, én, és a titok, magunkba zártan.
De most újra dünnyög a nyári szél,
s én halkan arra kérlek,
beszélj, beszélj,
nyugtass meg,
a szavaid mindent túlélnek,
jöhetnek holnapok, s múlhatnak ezredévek.
[...]
Ma kódex vagyok, arany a gerincem,
szálkás, gót betűkkel írom a vétkem,
és tudom, amit mindenki más:
annak, aki egyre mélyebb árkot ás,
- a soha el sem követett bűneire -
nincsen, nem lehet feloldozás.
…és gondold azt, hogy még mindig nyár van,
giccset írtam, s lásd, letörött a szárnyam.
Figyelj jól, és zárj be a szemedbe.
3.
A lélek dolga nehezebb, mint testünknek összes kínja:
bármi az, kevésbé fáj, mint ami halk, átlátszó lényedet
a vak végtelenbe rojtolódó bánattá, s torzzá szomorítsa.
Lásd, hiába hirdetted szelídségedet e vérfoltos világban,
ha senki nincs, ki majd halálos ágyadnál féltőn megállva
őszinte és kitakart szívvel - életed marasztalását kívánja.
Amit nem mondtál el, mert nem lehetett; elmondja más!
Ne hidd, hogy majd hiányzol, vagy gondolnak néha rád…
De míg itt vagy, azt, hogy szeretlek - boldogan hallgatnád.
4.
Néha ostoba dámákat öklend fel az idő,
megannyi mihaszna, feledhető élet… -,
legtöbbjük idegen és jól felcímkézhető:
egyik sem érdemel szót és védőbeszédet.
…de keserű pirulát tartogat mindahány,
felbukkannak a múlt külső szegletében;
szánandók, kit a sors gyomra visszahány,
szemük ravaszul villan, és a hajuk ében.
Van, mit nem kell soha komolyan venni:
feledni könnyű, hisz’ mind szürke figura.
Csak nevetni kell és rálegyinteni: „ennyi!”
De lám, gyűlik az ajtófélfán a sok strigula…
5.
Ha elfáradok, eloltom a lámpám,
süket csöndben hallgatózom,
hisz’ a szitakötők tánca: látvány.
Kalligráfiák rajzolódnak a
hatalmas ablaktáblára,
de én - árvák árvája - temetni vágyom
a gondokat mára…
Radioaktív vagyok,
mindenki rajtam tartja Geiger-számlálóját,
dolgozik a műszer, hallom kattogását…
Vaskos sérelem gennyez mélyen,
védekező falósejtek milliárdjai
még a hitvány "másik" emlékét is
próbálják elemészteni bennem.
Egykor gondolataimban kék voltál,
akár az ég Kubában,
és még most sem fakulsz
szívem zegzugában,
ott vagy - akár egy antik szobor képében -
az asztalon: ránézek megbabonázva,
és a márvány bűvkörébe von.
Hetek óta minden éj
gyötrőn zsigereimben lappangott,
s a néma éjszakákon
- akár Hamlet monológja -,
bizonytalan vagyok.
Dacolok mégis mindennel és kacagok…
Ma is szeretem
a véletleneket,
melyek mögül Isten mosolyog.
6.
A tél már féket szorít rám és ellopja szavamat,
s a meleg szobában összegzésre késztet életem;
növekszik bennem a bánat - parázs daganat -,
ólomsúlyokat cipel gyomrom: romlott élelem.
De a végső utamat mutató gyengécske fényben
az „Indulhatunk?”-ra azt felelem: „Még nem…”
Várok, még dolgom van talán, varázsos szeszély,
ígéretek, álmok, örömök… Boldog szenvedély...
De ha lelkemben a tavasz is majd egyedül kalapál:
a gyeplőt elengedem - nincsen utolsó szalmaszál.
…s a végső utat mutató erős, ragacsos fényben
a „Készen állsz?-ra azt mondhatom: „Már készen.”
Budapest, 2012. november 18. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika