 | | | 2026. szeptember 17. csütörtök,
Zsófia napja. Kalendárium | 
1. Egyed. Ezen a napon lépnek szolgálatba a juhászok, kondások és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen zárónap, ettől kezdve tilos szekér-rel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkez-dődik a szőlőőrzés. A disznót hízóba fogják. Egyed-nap időjárásából az egész őszre következ-tetnek. ... | | 
Beöthy Zsolt (1848–1922) már nem csak az irodalmi élet belső köreit, de az irodalom iránt érdeklődőket is megszólította. A nemzeti klasszicizmus jegyében készült irodalomtörténeti áttekintése ...
| | 
A Pax Hungarica Mozgalom koszorút helyezett el a Budát felszabadító európai keresztény hősöknek a Kapisztrán téri Mária Magdaléna templom romfalán elhelyezett emléktáblájánál. E dicsőséges tett emlékezetbe idézése több aktualitást is magában rejt. ... | | Anne-Sophie Mutter a modernkori hegedülés óriása, s ha nem lenne ennyire fiatal és szépséges, akár nagyasszonyának is lehetne nevezni. A fiatal Mutter még a hetvenes években debütált kislányként Karajan segédletével Mozarttal, majd egy berlini újévi koncerten játsdzotta Bach híres E-dúr hegedűversenyét. ... | | 
Sértő Kálmán (1910-1941) Erdélyi József és Sinka István mellett huszadik századi nemzeti költészetünk mindmáig egyik legelhallgatottabb alakja, noha egykor rajongtak verseiért.
... | | 
1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit Budapesten az Operaház. Tervezésére nemzetközi pályázatot hirdettek 1873-ban. A bírálóbizottság Ybl Miklós tervét fogadta el. A nyitóelõadáson Erkel Bánk bán c. operájának elsõ felvonását és Hunyadi László c. operájának nyitányát, valamint Richard Wagner Lohengrin c. operájának elsõ felvonását mutatták be. 1980-ban kezdõdött az Operaház teljes felújítása, majd a 100. évfordulón - 1984. szeptember 27-én ? tartott díszelõadással nyitotta meg kapuit az újjáépített dalszínház. ... | | 
A felső-ausztriai Ansfeldenben született. Apja, aki tanító volt, orgonán játszott a helyi templomban. Későbbi életére kihatással volt az egyrészt zeneszerető, másrészt tekintélyelvű és puritán családi légkör. Talán ennek tudható be, hogy a későbbiekben önmagával és műveivel folytonosan elégedetlen volt, és hogy kifejezetten visszahúzódó természet jellemezte. Apja korai halála után került be a templom kórusába, és bár rajongott a zenéért, és remekül játszott orgonán, valamint ...
| | 
Vaszary János (Budapest, 1899. január 1. – Madrid, 1963. november 20.) magyar színész, színigazgató, rendező, színműíró. Vaszary Piri színésznő bátyja, Vaszary Gábor író öccse. ... | | 
Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár. ... | | 
Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester. ... | | 
Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet. ... | | A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb. Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Két triptichon |   | 
1.
Széltől borzolt, tájba töredezett reggeleken,
mint óriási, ázott veréb - gubbaszt a híg ősz
a hideg cserepeken: eget és földet egybeken,
összemázol sárgán és fájón... Buda, Kiscsősz,
Mór nyekken az ólmos teher alatt, koldus eb
vonszolja rühes bundáját a szétmálló avaron,
mordul s biceg, sovány hátán nagy foltú seb,
vöröslő, eleven pecsét. Baktat a hegyoldalon.
Sosem kószáltak még szúrósabb, zord szelek,
s elvetélt álmok a máskor kedves hegy felett,
most nincs itt más, csak dér, fagy s üres telek;
a komor őszutó a hegyre, ím, bekéredzkedett.
Kihűlt vidék, egyhangú, szürke, szennyes ég.
...miért, hogy legyőz mindent a békétlenség?
2.
Figyelj jól és zárd be a szemedbe:
…gondold azt, hogy nyár van,
giccset írok, lásd, nő a szárnyam… -,
és most a Nap égő fésűt tűz
a felhő lebbenő hajába -
lassan foszlik ez a szombat is,
minden hiába van,
hiába.
Csodát csenek minden perctől,
vérzúgató erőm te vagy,
a Fenyves lejtőn rekken a nyár,
forró az esti szellő,
és a kert,
- mint pasztell a festő vásznán -,
olyan.
Most kék ürömről álmodom,
és hogy a hullámok háta csendet ringat;
ketten vagyunk, te meg én, ülünk a metrón,
(legyen más, ki ezért a bűnért meggyón)
a Deák téren megáll a világ és a forgalom,
ugye tudod? Én hiszek benned, örökké s vakon;
ha nem vagy itt, a sarokból várakozás ered meg,
a zsaluk mind a hegyi útra merednek:
talán a busz meghoz, gondolom merészen…
És így lesz, mert ezt akarom nagyon, egészen.
Már elmúlt, hogy csöndes legyél és gyáva,
s éjjel megsimítod a hajam, lágyan, vigyázva.
E csúf őszben is erre réved minden idegszálam,
s ekkor azt érzem: a világ, s az élet hibátlan.
Hiszem, hogy minden megint szép lesz,
jössz, megértesz és megérintesz;
örömöt lopunk magunknak, parányit,
de e kevés is erős és tartós, mint a gránit.
…a puha szőnyegen majd elhal a lépés,
csöndes a világ és nincs számonkérés,
csak a HÉV döcög velünk a forró nyárban,
s a Begónia utcán megyünk hárman:
te, én, és a titok, magunkba zártan.
De most újra dünnyög a nyári szél,
s én halkan arra kérlek,
beszélj, beszélj,
nyugtass meg,
a szavaid mindent túlélnek,
jöhetnek holnapok, s múlhatnak ezredévek.
[...]
Ma kódex vagyok, arany a gerincem,
szálkás, gót betűkkel írom a vétkem,
és tudom, amit mindenki más:
annak, aki egyre mélyebb árkot ás,
- a soha el sem követett bűneire -
nincsen, nem lehet feloldozás.
…és gondold azt, hogy még mindig nyár van,
giccset írtam, s lásd, letörött a szárnyam.
Figyelj jól, és zárj be a szemedbe.
3.
A lélek dolga nehezebb, mint testünknek összes kínja:
bármi az, kevésbé fáj, mint ami halk, átlátszó lényedet
a vak végtelenbe rojtolódó bánattá, s torzzá szomorítsa.
Lásd, hiába hirdetted szelídségedet e vérfoltos világban,
ha senki nincs, ki majd halálos ágyadnál féltőn megállva
őszinte és kitakart szívvel - életed marasztalását kívánja.
Amit nem mondtál el, mert nem lehetett; elmondja más!
Ne hidd, hogy majd hiányzol, vagy gondolnak néha rád…
De míg itt vagy, azt, hogy szeretlek - boldogan hallgatnád.
4.
Néha ostoba dámákat öklend fel az idő,
megannyi mihaszna, feledhető élet… -,
legtöbbjük idegen és jól felcímkézhető:
egyik sem érdemel szót és védőbeszédet.
…de keserű pirulát tartogat mindahány,
felbukkannak a múlt külső szegletében;
szánandók, kit a sors gyomra visszahány,
szemük ravaszul villan, és a hajuk ében.
Van, mit nem kell soha komolyan venni:
feledni könnyű, hisz’ mind szürke figura.
Csak nevetni kell és rálegyinteni: „ennyi!”
De lám, gyűlik az ajtófélfán a sok strigula…
5.
Ha elfáradok, eloltom a lámpám,
süket csöndben hallgatózom,
hisz’ a szitakötők tánca: látvány.
Kalligráfiák rajzolódnak a
hatalmas ablaktáblára,
de én - árvák árvája - temetni vágyom
a gondokat mára…
Radioaktív vagyok,
mindenki rajtam tartja Geiger-számlálóját,
dolgozik a műszer, hallom kattogását…
Vaskos sérelem gennyez mélyen,
védekező falósejtek milliárdjai
még a hitvány "másik" emlékét is
próbálják elemészteni bennem.
Egykor gondolataimban kék voltál,
akár az ég Kubában,
és még most sem fakulsz
szívem zegzugában,
ott vagy - akár egy antik szobor képében -
az asztalon: ránézek megbabonázva,
és a márvány bűvkörébe von.
Hetek óta minden éj
gyötrőn zsigereimben lappangott,
s a néma éjszakákon
- akár Hamlet monológja -,
bizonytalan vagyok.
Dacolok mégis mindennel és kacagok…
Ma is szeretem
a véletleneket,
melyek mögül Isten mosolyog.
6.
A tél már féket szorít rám és ellopja szavamat,
s a meleg szobában összegzésre késztet életem;
növekszik bennem a bánat - parázs daganat -,
ólomsúlyokat cipel gyomrom: romlott élelem.
De a végső utamat mutató gyengécske fényben
az „Indulhatunk?”-ra azt felelem: „Még nem…”
Várok, még dolgom van talán, varázsos szeszély,
ígéretek, álmok, örömök… Boldog szenvedély...
De ha lelkemben a tavasz is majd egyedül kalapál:
a gyeplőt elengedem - nincsen utolsó szalmaszál.
…s a végső utat mutató erős, ragacsos fényben
a „Készen állsz?-ra azt mondhatom: „Már készen.”
Budapest, 2012. november 18. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika