 | | | 2026. augusztus 18. kedd, Ilona napja. Kalendárium | 
Augusztus (Ősi magyar nevén, Újkenyér hava) az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról Augustus Octavianusról kapta. Az, hogy ez a hónap – különös módon – a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis („hatos”) volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött. ...
| | A polgári realizmus fő művei - világszerte - általában prózai regények. A mi kritikai realizmusunk első kétségtelen remekműve egy verses regény: Arany László műve, A délibábok hőse. Költője igen kevés verset írt életében, elsősorban esszéíró volt, mellékesen kitűnő műfordító, de olyan ember, akinek az egész irodalom csupán magángyönyörűség volt, aki a költészettel kiábrándultan tudatos gesztussal felhagyott, napjai java részét afféle komoly polgári tevékenységekre fordította, jogász volt, közgazdasági szakember, idővel bankigazgató, és ötvennégy éves korában gazdag budapesti polgárként halt meg. ... | |
1883. november 26-án született Szekszárdon. Apja Babits Mihály törvényszéki bíró, anyja Kelemen Auróra.
Elemi és középiskolai tanulmányait - apja munkahelyének változásait követve - szülővárosában, Pesten és Pécsett végezte. A család jogásznak szánta, de 1901 szeptemberében magyar-francia szakos tanárjelöltnek iratkozott be a budapesti bölcsészkarra; második tárgyát hamarosan latinra cserélte. Négyesy László stílusgyakorlatain barátságot kötött Kosztolányival és Juhász Gyulával. Szakdolgozatát nyelvészeti témából írta. ... | |
"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja." ... | | 
Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet. ... | |
Szentté avatták I. István király relikviáit a székesfehérvári bazilikában. Erre a napra emlékezve ünnepeljük minden évben Szent István királyt és a keresztény magyar államalapítást. Nagyboldogasszony napján (augusztus 15-én) tartott törvénynapokat áttetette augusztus 20-ra, István király szentté avatásának napjára. ...
| | 
Augusztus 29. a magyar történelemnek - június 4. mellett - talán a legtragikusabb és legsötétebb napja. Mindenképpen figyelemreméltó, fatális történelmi tény, hogy 1521-ben szintén ezen a napon vette birtokba az akkor egy esztendeje uralkodó, 25 esztendős I. Szulejmán (1520-1566) szultán vezetésével Nándorfehérvárt a török. (Csaknem hét évtizeddel korábban, 1456-ban ugyanezen vár falai alatt aratott világraszóló diadalt a Konstantinápolyt elfoglaló II. Mohamed hadai fölött a Hunyadi János vezette keresztény sereg). ... | | Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. ...
| |
1901-1968) olasz költő. Nagy műgonddal komponált, elégikus hangú verseivel az ún. hermetizmus költői irányzatának egyik elindítója volt. A II. világháború, az ellenállás és a felszabadulás élménye fordulatot hozott költészetébe, egyre inkább hitet tett baloldali elkötelezettségéről. 1959-ben Nobel-díjjal tüntették ki. Magyarul megjelent művei: ...
| |
Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. ... | | Miért adtad mély tekintetünket, hogy jövőnket sejtse szüntelen, s ne ringasson üdvösségbe minket földi boldogság, se szerelem? Miért adtad, végzet, azt az érzést, mely a furcsa forgatagon át kémlelőn egymás szemébe néz és ...
| | 
Kincses Kolozsvárt látta meg a napvilágot 1890-ben ezen a napon, és ugyanott, megélve Horthy katonáinak boldog bevonulását szülővárosába 1940. szeptember 11-én, hunyt el 1941. október 24-én. Ő is elmondhatta Gárdonyi Gézával, hogy „csak a testé”-t őrzi a temető, az öreg házsongárdi, az azt mindörökké túlélő lelkét viszont versei, melyek „nagy magyar télben picike tüzek”-ként égnek tovább, kérve, mint sírfeliratán olvasható, minden magyart: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.” ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Két triptichon | | 
1.
Széltől borzolt, tájba töredezett reggeleken, mint óriási, ázott veréb - gubbaszt a híg ősz a hideg cserepeken: eget és földet egybeken, összemázol sárgán és fájón... Buda, Kiscsősz, Mór nyekken az ólmos teher alatt, koldus eb vonszolja rühes bundáját a szétmálló avaron, mordul s biceg, sovány hátán nagy foltú seb, vöröslő, eleven pecsét. Baktat a hegyoldalon. Sosem kószáltak még szúrósabb, zord szelek, s elvetélt álmok a máskor kedves hegy felett, most nincs itt más, csak dér, fagy s üres telek; a komor őszutó a hegyre, ím, bekéredzkedett. Kihűlt vidék, egyhangú, szürke, szennyes ég. ...miért, hogy legyőz mindent a békétlenség?
2.
Figyelj jól és zárd be a szemedbe:
…gondold azt, hogy nyár van, giccset írok, lásd, nő a szárnyam… -, és most a Nap égő fésűt tűz a felhő lebbenő hajába - lassan foszlik ez a szombat is, minden hiába van, hiába. Csodát csenek minden perctől, vérzúgató erőm te vagy, a Fenyves lejtőn rekken a nyár, forró az esti szellő, és a kert, - mint pasztell a festő vásznán -, olyan. Most kék ürömről álmodom, és hogy a hullámok háta csendet ringat; ketten vagyunk, te meg én, ülünk a metrón, (legyen más, ki ezért a bűnért meggyón) a Deák téren megáll a világ és a forgalom, ugye tudod? Én hiszek benned, örökké s vakon; ha nem vagy itt, a sarokból várakozás ered meg, a zsaluk mind a hegyi útra merednek: talán a busz meghoz, gondolom merészen… És így lesz, mert ezt akarom nagyon, egészen. Már elmúlt, hogy csöndes legyél és gyáva, s éjjel megsimítod a hajam, lágyan, vigyázva. E csúf őszben is erre réved minden idegszálam, s ekkor azt érzem: a világ, s az élet hibátlan. Hiszem, hogy minden megint szép lesz, jössz, megértesz és megérintesz; örömöt lopunk magunknak, parányit, de e kevés is erős és tartós, mint a gránit. …a puha szőnyegen majd elhal a lépés, csöndes a világ és nincs számonkérés, csak a HÉV döcög velünk a forró nyárban, s a Begónia utcán megyünk hárman: te, én, és a titok, magunkba zártan. De most újra dünnyög a nyári szél, s én halkan arra kérlek, beszélj, beszélj, nyugtass meg, a szavaid mindent túlélnek, jöhetnek holnapok, s múlhatnak ezredévek. [...] Ma kódex vagyok, arany a gerincem, szálkás, gót betűkkel írom a vétkem, és tudom, amit mindenki más: annak, aki egyre mélyebb árkot ás, - a soha el sem követett bűneire - nincsen, nem lehet feloldozás. …és gondold azt, hogy még mindig nyár van, giccset írtam, s lásd, letörött a szárnyam.
Figyelj jól, és zárj be a szemedbe.
3.
A lélek dolga nehezebb, mint testünknek összes kínja: bármi az, kevésbé fáj, mint ami halk, átlátszó lényedet a vak végtelenbe rojtolódó bánattá, s torzzá szomorítsa. Lásd, hiába hirdetted szelídségedet e vérfoltos világban, ha senki nincs, ki majd halálos ágyadnál féltőn megállva őszinte és kitakart szívvel - életed marasztalását kívánja. Amit nem mondtál el, mert nem lehetett; elmondja más! Ne hidd, hogy majd hiányzol, vagy gondolnak néha rád… De míg itt vagy, azt, hogy szeretlek - boldogan hallgatnád.
4.
Néha ostoba dámákat öklend fel az idő, megannyi mihaszna, feledhető élet… -, legtöbbjük idegen és jól felcímkézhető: egyik sem érdemel szót és védőbeszédet.
…de keserű pirulát tartogat mindahány, felbukkannak a múlt külső szegletében; szánandók, kit a sors gyomra visszahány, szemük ravaszul villan, és a hajuk ében.
Van, mit nem kell soha komolyan venni: feledni könnyű, hisz’ mind szürke figura. Csak nevetni kell és rálegyinteni: „ennyi!” De lám, gyűlik az ajtófélfán a sok strigula…
5.
Ha elfáradok, eloltom a lámpám, süket csöndben hallgatózom, hisz’ a szitakötők tánca: látvány. Kalligráfiák rajzolódnak a hatalmas ablaktáblára, de én - árvák árvája - temetni vágyom a gondokat mára… Radioaktív vagyok, mindenki rajtam tartja Geiger-számlálóját, dolgozik a műszer, hallom kattogását… Vaskos sérelem gennyez mélyen, védekező falósejtek milliárdjai még a hitvány "másik" emlékét is próbálják elemészteni bennem.
Egykor gondolataimban kék voltál, akár az ég Kubában, és még most sem fakulsz szívem zegzugában, ott vagy - akár egy antik szobor képében - az asztalon: ránézek megbabonázva, és a márvány bűvkörébe von.
Hetek óta minden éj gyötrőn zsigereimben lappangott, s a néma éjszakákon - akár Hamlet monológja -, bizonytalan vagyok. Dacolok mégis mindennel és kacagok… Ma is szeretem a véletleneket, melyek mögül Isten mosolyog.
6.
A tél már féket szorít rám és ellopja szavamat, s a meleg szobában összegzésre késztet életem; növekszik bennem a bánat - parázs daganat -, ólomsúlyokat cipel gyomrom: romlott élelem. De a végső utamat mutató gyengécske fényben az „Indulhatunk?”-ra azt felelem: „Még nem…” Várok, még dolgom van talán, varázsos szeszély, ígéretek, álmok, örömök… Boldog szenvedély... De ha lelkemben a tavasz is majd egyedül kalapál: a gyeplőt elengedem - nincsen utolsó szalmaszál. …s a végső utat mutató erős, ragacsos fényben a „Készen állsz?-ra azt mondhatom: „Már készen.”

Budapest, 2012. november 18. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |