| | | 2025. január 15. szerda, Lóránt, Loránd napja. Kalendárium |
Hej emberek! Markomban sűrű fekete vérrel telt kupa! Ezzel köszönt rátok egy rongyos, világgá űzött árva kobzos utolsó Koppány-unoka! Borra nem telt. Így hát kupámat ...
| |
Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták. ... | |
Weöres Sándor: Újévi jókívánságok
Pulyka melle, malac körme liba lába, csőre – Mit kívánjak mindnyájunknak az új esztendőre?
Tiszta ötös bizonyítványt*, tiszta nyakat, mancsot nyárra labdát, fürdőruhát, télre jó bakancsot. Tavaszra sok rigófüttyöt, ...
| |
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| |
Megérte ezt az évet is, Megérte a magyar haza, A vészes égen elborult, De nem esett le csillaga. Meg van vagdalva, vérzik a kezünk, De még azért elbirjuk fegyverünk, ...
| |
Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe. ... | |
Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.
...
| | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
|
A név nélküli székely balladája III. | |
Aztán más lett a
világ, mert
magyarok lehettünk!
Húsz év után Észak-Erdély
szép hazánk lett nekünk!
Alig hittük, hogy ez igaz,
s kicsordult a lelkünk.
Jött Durdukás, a
barátom,
kit román anya szült;
szűkölt, sírt és úgy remegett,
míg redves tönkön ült.
„Mi lesz velünk?” – Annyira félt,
hogy csaknem megőrült.
Bevallom én,
örvendeztem,
hogy fut a sok román!
Nem bántotta senki őket
csak néztünk: lám, no lám -
üres kézzel jöttek ide,
S most dús a rakomány!
Lett jó munkám,
saját puskám,
erdőőrőr lehettem!
Ha akartam, használhattam
végre saját nevem.
S ha a csendőr megállított,
Nem volt mért rettegnem.
Megállított
engemet is
fileházi utcán,
majd indultam Anikóhoz,
nagy büszkén azután.
Fontos dolgom akadt akkor:
hiszen várt rám egy lány.
Apósomék lócán
ültek
a szemük könnyel telt;
anyósom szólt a lányának:
„Anikó! Vár a kert!”
És Anikó, kiszaladván,
válaszolni se mert.
„Elviszed hát…
asszony, mit szólsz?”
„Hát mit hogy szóljak én?
Az ő kezét kéri tán meg,
ugye nem az enyém?”
„Igazad van” – szólt az após,
s bólintott a székén.
„Felépítem én a
házat,
és őszre kész leszen:
napfény táncol nagy vidáman
a barna zsindelyen!”
Így beszéltem, míg Anikó
bejött nagy félszegen.
„Téged akar” –
szól apósom,
és felém mutatott.
„Elmennél-e utána hát,
ezt csak te tudhatod!”
És Anikó pipacs színnel
halkan így suttogott:
„Ahogy anyámék akarják…”
és aztán kifutott.
„Édes fiam, megvolnánk hát”
- az öreg sóhajtott -
„hozd ide azt a pálinkát,
igyunk egy kóstolót!”
Megtartottuk az esküvőt
csendes volt és szerény;
pár rokonon kívül néhány
ismerős lány s legény.
Mégis jó volt, s a boldogság
felcsillant, mint a fény.
Tisztás szélén épült házunk,
gyantaszag járta át;
és Durdukás vitte haza
asszonynak Julikát;
s feleségem ott szültem meg
kisfiunk, Andriskát.
Szabad voltam, és mi hárman
éltünk nagy boldogan;
csizmát vettem Andriskának
a szomszéd vásárban.
Ezért él hát, lám, az ember!
Mást nem is akartam!
…Derült égből villámcsapás,
mindennek vége lett:
öcsém vitték katonának,
keserű s komor lett.
És egyszer egy őszi napon
kaptam egy levelet. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| | |
Könyvajánló | | | | |