Aztán más lett a világ, mert
magyarok lehettünk!
Húsz év után Észak-Erdély
szép hazánk lett nekünk!
Alig hittük, hogy ez igaz,
s kicsordult a lelkünk.

Jött Durdukás, a barátom,
kit román anya szült;
szűkölt, sírt és úgy remegett,
míg redves tönkön ült.
„Mi lesz velünk?” – Annyira félt,
hogy csaknem megőrült.

Bevallom én, örvendeztem,
hogy fut a sok román!
Nem bántotta senki őket
csak néztünk: lám, no lám -
üres kézzel jöttek ide,
S most dús a rakomány!

Lett jó munkám, saját puskám,
erdőőrőr lehettem!
Ha akartam, használhattam
végre saját nevem.
S ha a csendőr megállított,
Nem volt mért rettegnem.

Megállított engemet is
fileházi utcán,
majd indultam Anikóhoz,
nagy büszkén azután.
Fontos dolgom akadt akkor:
hiszen várt rám egy lány.

Apósomék lócán ültek
a szemük könnyel telt;
anyósom szólt a lányának:
„Anikó! Vár a kert!”
És Anikó, kiszaladván,
válaszolni se mert.

„Elviszed hát… asszony, mit szólsz?”
„Hát mit hogy szóljak én?
Az ő kezét kéri tán meg,
ugye nem az enyém?”
„Igazad van” – szólt az após,
s bólintott a székén.

„Felépítem én a házat,
és őszre kész leszen:
napfény táncol nagy vidáman
a barna zsindelyen!”
Így beszéltem, míg Anikó
bejött nagy félszegen.

„Téged akar” – szól apósom,
és felém mutatott.
„Elmennél-e utána hát,
ezt csak te tudhatod!”
És Anikó pipacs színnel
halkan így suttogott:

„Ahogy anyámék akarják…”
és aztán kifutott.
„Édes fiam, megvolnánk hát”
- az öreg sóhajtott -
„hozd ide azt a pálinkát,
igyunk egy kóstolót!”

Megtartottuk az esküvőt
csendes volt és szerény;
pár rokonon kívül néhány
ismerős lány s legény.
Mégis jó volt, s a boldogság
felcsillant, mint a fény.

Tisztás szélén épült házunk,
gyantaszag járta át;
és Durdukás vitte haza
asszonynak Julikát;
s feleségem ott szültem meg
kisfiunk, Andriskát.

Szabad voltam, és mi hárman
éltünk nagy boldogan;
csizmát vettem Andriskának
a szomszéd vásárban.
Ezért él hát, lám, az ember!
Mást nem is akartam!

…Derült égből villámcsapás,
mindennek vége lett:
öcsém vitték katonának,
keserű s komor lett.
És egyszer egy őszi napon
kaptam egy levelet.