Apám a fűben falt tiltott
gyümölcsöt,
s csak ennyi volt az összes
gondja rám.
Törékeny lelkem épphogy testet
öltött,
a földre ejtett s otthagyott
anyám.
Most mégis itt vagyok, Tiéd az
érdem,
Tőled tanultam élni emberül.
Ma már tudom, mit áldoztál fel
értem,
s mi az, mi bántott Téged
legbelül.
Lányod gyötört, gyalázott s
megvetett,
arcul csapott a köszönet
helyett,
taszítva evvel engem is magától.
Szememben így lett végül idegen,
nem több, mint sebhely gyógyult
szívemen,
akit a lelkem régen nem
hiányol.
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
