
Apám a fűben falt tiltott
gyümölcsöt, s csak ennyi volt az összes
gondja rám. Törékeny lelkem épphogy testet
öltött, a földre ejtett s otthagyott
anyám.
Most mégis itt vagyok, Tiéd az
érdem, Tőled tanultam élni emberül. Ma már tudom, mit áldoztál fel
értem, s mi az, mi bántott Téged
legbelül.
Lányod gyötört, gyalázott s
megvetett, arcul csapott a köszönet
helyett, taszítva evvel engem is magától.
Szememben így lett végül idegen, nem több, mint sebhely gyógyult
szívemen, akit a lelkem régen nem
hiányol.
|