Szúrós zajoktól hízik a februári hajnal,
dereng az utca , s a fák: megannyi gyufaszál;
a köd a színeket issza lidérces sóhajjal,
férges éj után a csöndes szívhalál kaszál.
A téren templom feszíti égre szent bánatát,
és földig hajol a kert zörgő, csupasz bokra -
a tarajos szél haragot lobog, izzó zsarát:
durván tördeli a friss hajnalt darabokra.
Tűnik majd a sok, tunyaságban ázó gondolat,
ha új tűz nyargal a pasaréti fák vén erén,
kéreg alatt már pezseg új tavaszi rajzolat,
s a világ éled - mint tavaly március elején.
Hisz gazdag itt a kert, az élet, a lomb, a házak,
a fák törzsén majd boldogan csordul a gyanta,
mindenfelé fényes, barna kis bogarak másznak,
s oly’ bűvös lesz a táj, mint eddig is, nyaranta.
...majd fényfoltok, színek, ízek, illatok cikáznak;
egy kedden tán’ ázott papírt rugdal a nyáridő:
suhancos öröm jut vénnek, kicsinek, csigának,
- s a kerti asztalon lobban friss, tarka terítő.
2016. február 20. | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
