A lépcsőt más emelte, ő csak egyre mászott,
s titkolta gondosan vicsorgó fogsorát.
Az ég felé köpött, szórt szitkot, mérget, átkot,
s a bűneit fényes szelekben mosta át.
Az ökle pusztított, s vérben fürdött a sarló,
szavára csontokat tördelt a kalapács.
Mert őt szolgálta mind, ki aljas volt és gyarló,
bújtatta gyermekét az asszony és az ács.
Markában sírt a múlt, s lángolt körötte minden,
vigyorgott gúnyosan, s üvöltött: én, az Isten!
S kitépett szívekből kovácsolt csillagot.
Szeretni nem tudott, eltelt a gyűlölettel,
hol árnyékot vetett, világnyi fény veszett el,
s amerre járt, vöröslő foltokat hagyott.
(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)
![](https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/87370938_3071256126242395_3860119488120750080_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=9alkmP-jjywAX8ZYZZR&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=33bd318f67417ebedc46a71c2111f1d3&oe=5EEFC3FB)
|