Míg az izom lázgörbéje emelkedik,
pihen a gondolat. Minden gyenge
mozzanat a kertek alatt eloson.
Ásom, forgatom a porhanyó földet,
az emberen nem gondolkodom.
Csend ül március idusán, forog a rög,
s lebiggyedt szájjal lógnak a zászlók.
Üvegföld márciusok hullnak, miközben
lángoló zsinóron vörös napot húznak,
mint lobogót árbocrúdra, a felhők fölé.
Eljön a nap, amikor megadom minden
tartozásom, s a lemerült, kiürült világban
magam is üresen állok, s átok nem igéz.
Megszűnt a címem, nem él a számom,
béke honol mindenütt a széles láthatáron.
2015. március 26.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
