A fák alatt aranyló fény cikázik,
s egymáshoz érnek suttogó kezek.
Árnyék oson, nyomában leng egy másik,
s ábrándot rejtő bokrok rezgenek.
A parton tárva-nyitva minden ablak,
sóhajt sodor az önfeledt folyam.
Leszáll az est: a bátrak ott maradnak
az éjbe veszni részeg boldogan.
A szirmokon foltot talál a reggel,
s hol harmat hűsít égető sebet,
méhek repülnek zümmögő legyekkel,
szagokba szédült illatok felett.
![](https://scontent.fvie2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/18698263_1547230315311658_3421262538890074284_n.jpg?oh=7582f2280801143da65f16b0b9768095&oe=59B8E107) |