Egykor bezárult ajtók nyílnak újra,
árnyak lopóznak nesztelen feléd;
választ remélve súgsz a résen túlra:
ismétled egyre holtjaid nevét.
Márványba vésett számjegyek remegnek,
szirmok lehelnek gyertyaillatot.
A szél nyújt kendőt szürkülő szemednek,
s köréd gyűl csendben mind, ki itt hagyott.
A múlt borul rád, hallgatsz, mint az alkony,
s átlépsz a bánat-szülte álmokon.
Bolyongsz, hol béke szépül minden arcon
s komor kövek közt áldott fény oson.
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
