Ha majd lesz időm, rajzolok magamnak egy házat, de olyan szépen, hogy nem kell hozzá magyarázat, majd úgyis minden felnőtt látja, ez olyan, mint a pék háza. Igen, biztosan ezt rajzolom, mert ott az utca illata mindig finom, és ablaka alatt mindig hallom, ahogy énekel a pék. Bár dehogy olyat rajzolok, mert ott mindig túl sok a dolog, és a pék fia, a kis Karcsika is mindig odabent van. És egyszerűen megáll az eszem, hogy nem jön ki játszani velem! Inkább a házam olyan legyen, mint amott, a kishegyen a mézeskalácsos háza, rajta karamell barna máz a cserép és az udvarában is a virágok amolyan fodros kis nyalókák, amit úgy, de úgy imádok! Jaj! Mégsem! Hiszen emlékszem, a zsémbes, öreg törökmézes minap nem adott a faragott nyalókából, és anyu elhitte, - de én nem - hogy ott az elfogyott. Inkább rajzolom a városházát, ahogy az ablakán át látszanak a komoly bácsik, amikor kitalálják, milyen legyen a másik játszótér az utcánkban. Mert szükség lenne mókuskerekekre, és mászókákra is, és remélem, hallgatnak a jó szóra, mert kavicságy helyett idén homokozóra van igény. De az a ház meg rá sem fér a papírra, és a sok tornya olyan cifra, hogy lerajzolni azt majdnem lehetetlen, legalábbis én nem tudom. Inkább a nagyi házát rajzolom ismét. Mert a nagyi is énekel míg a tészta kel a szakajtóban, és virágos nyalókája is mindig van, és udvarában a diófa egy igazi mászóka, és amúgy is, kimondhatom kereken: a nagyit nagyon, de nagyon szeretem! |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
