Most álmodom, láng lobban hófehéren,
s fénylő szemem nem kell elrejtenem.
Nem kérdezem, mint lett a föld az éden,
ringok, miként hajók a tengeren.
S nem ejt sebet hűs sziklák közt a bánat,
az arcod nézem, Isten megbocsát;
s hol szél ölelget lombos almafákat,
tükrödben látom lelkem otthonát.
![](https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/37245007_2015473031820715_8453287510238298112_n.jpg?_nc_cat=0&oh=c9f115fb727f98581c68e7f22c9ae390&oe=5BDF32FD) |