Ősz van megint, kezem ködökbe mártom,
s tócsák vizében fürdetem szemem;
a sárba lépek, hadd mutassa lábnyom,
meddig jutok, ha meg sem érkezem.
Kopott szavakból újabb verset írok;
ha kell, ha nem, vigasztalom magam;
hullnak körém az összegyűrt papírok,
leszek, mint fáim, lassan lombtalan.
A szél üvölt, riadtan körbenézek,
csak ez vagyok, több lenni képtelen:
ki könnyen int a múlandó egésznek,
de sírni tud megannyi részleten.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 29-i számában.)
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
