Halk fény babrál a paplanon,
fordulsz, behajlik térded.
Naponta ébredsz félvakon,
reszketsz, hűlt álmod félted.
Merengsz s innét az ösztönön
rongyokhoz ér a talpad.
Csészédben kortynyi lötty-öröm,
habzik, mert felkavartad.
Ingedből lóg egy cérnaszál,
tükröd homálya szépül.
Kezed zsebedhez eltalál,
tudsz majd fizetni végül.
Hallgatsz, a kulcscsomó beszél,
magad zajokba zárod.
Kint rád legyint a renyhe tél,
kísért magányos másod.
A délelőtt futószalag,
a délután csak vázlat.
Az est komor szobrot farag,
a hold átfest egy vásznat.
A csillagok, elhalt szavak,
csendjük szemedre bágyad.
A látszatok kialszanak,
s az éjbe olvad vágyad.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 29-i számában.)
 | 
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
