Rendületlen ránk
szakadó, sötétlő fényesség.
Rekedt hangú évtizedek áznak, s mi mezítláb nagykabátban hezitálva, mint nemzőképtelen, makacs ingere a vágynak, s kussolunk, míg odalent holt-jajú költők kiabálnak, s a megvénült telepőrök körbejárnak munkájuk
emlékművei között.
Rendíthetetlen őszünk csak vonaglik felettünk, novemberre hajlik át a gondozatlan idő, és ázott csöndben sóhajtoznak sárgulón a fák. Hűlt kohók tüzénél várjuk a hajnalt páran, akiket egybegyűjtött az örök mostban, az elnyűhetetlen remény-madár.
Néz ránk az október, nem kiabál, harangkötél feszül nyakán, s nyirokerek kéklenek át a magyar éjszakán.
2020-10-25
![](https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/124027953_3784177611616906_2463737534921479467_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Eyd7iNaEWuYAX_SPPmX&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=a8a23345464dbb8f5efafb0aad19b2e6&oe=5FCE63F2) |