Az út rohan, veszélyt kiállt a tábla,
talpunk alatt lapít a gázpedál.
A szembe-fény ököllel ír a szánkra;
a vak szerencse fordul s félreáll.

A balkanyar legyint a fékbetétre,
a csattanás a csontokig hatol,
majd néma csend, s a történtek miértje
kicsordogál a csonkjaink alól.

Üvegszilánk, füst és sziréna kékje,
szavak helyén csak krétarajz marad.
A kábulat, mint törhet bármit félbe,
arról mesél megannyi vasdarab.

Nem mozdulunk; magunkat hagyjuk hátra;
hírek leszünk, jegyzőkönyv, bonclelet,
anyáink arcán kínok szürke árnya,
s könny szülte sóhaj mécslángok felett.

(megjelent az előretolt Helyőrség internetes oldalán)