(Édesapámnak)

Ezerkilencszázötvenben
tizennyolc évesen
sokadikként indult el
az útkaparó legkisebb fia

Vállán nem lógott tarisznya
Fülében még nem halkult el a háború
Szájában keserű íz volt az éhség
Cipője nagy volt
nagy mint a szegénység

Faluból föl a városba
egy kölcsönkért ötvenessel
Lelkében anyja szavával
"Fiam légy becsületes
ne ess el"

Tanulni akart
de álmait a valóság másképp húrozta
Ács lett (a szükség úgy hozta)

Azóta nincs egy nyugodt perce
lankadatlanul csattog a szekerce
padlót fűrészel
gerendákat visz-hoz

Lépcsőket ácsol a
csillagokhoz