2025. december 2. kedd,
Melinda, Vivien napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

A keresztény egyház első vasárnapja közeleg, mely egyben Advent első vasárnapja is. Az Advent szó az „adventus Domini” szóból ered, melynek jelentése: eljövetel. Ez az eljövetel Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozik, kinek születését December 25-én ünnepli az egyház.

...

December (Ősi magyar nevén, Álom hava) az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi.

...

Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár.

...

Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.

Az evangélikus – római katolikus vegyes-házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna.
...

Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt. 

...

Ahogy a málházó mesélte” - Pótnyomozás József Attila halála ügyében 9.

Később felhívtam Budavárinét egy-két kérdéssel, és amikor telefonban elmondta, hogy Bartos Józsefnek, a másik szemtanúnak él a lánya Szárszón, és kérdésemre, hogy a csendőr felírta-e a férje nevét és az adatait ott este, és kikérdezték-e, hogy mit látott: azt felelte, hogy igen, kikérdezték, akkor elhatároztam, hogy lemegyek még egyszer Szárszóra ezt rögzíteni, és Bartos József lányával, Zsuzsával beszélni.

...

Kosztolányi Dezső: Ádám

Most sokszor gondolok arcodra, Ádám,
Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem
S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán
Feléd lóbázom csüggeteg kezem.

Papagály s tigris közt csúf ember-állat,
...

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Látomás
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
Bennem a grog
csavarog
hullanak a képek
szédítők szépek
Szalagként hasad
elém ágyékod-hasad
tépelődnek a  percek
szinte fájón
tombolnak a tercek
kontrázódik a pillanat
üvölt a lant
és Én emlékezem
Agyamat fékezem
a gondolat csikorog
és őrülten tovább forog 
a FÖLD !

Te sem vagy itt egyedül
az emlékezés Rám szédül
Súlyos ólomóra
készülök a siratóra
Zuhanj Rám
nyisd fel a számat
Tépd le dacpillámat
hiszen nem is az Enyém
kiálts üvölts Felém
mert míg a távolból 
egy tangó dallama száll
Kábán tovább kaszál
a HALÁL!

Kábán tovább tolat
a tékozló gondolat
Tódul a szalagár
bolyongok szakadár
Szerelmek szélén
a percek élén
Emléked Rám borul
pillanatokba szorul
lángol a fakereszt
és gyökeret ereszt
KÖZÉNK

Felhők futnak el felettem
és mint mikor elettem
öcsém elől az édességet
az arcom úgy égett
az atyai pofontól
Most az a hang szól
Belülről rekedten remeg
Ma már tudom hogy 
Magam loptam meg
AKKOR IS

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007