Jönnél-e ágyamba hideg téli estén,
mikor fagy nyújtódzik fák lombtalan testén,
lennél vigasztalás, hűs csendje a szónak,
akit nem érdekel, mit diktál a holnap,
adnál lélek álmot, lelked tárházából,
elrejtenél benne a gonosz világtól?

Adnál kéretlen is csókot, de nem mérve,
adnál szárnyat újjat, hadd szállhassak végre,
nem kötnél a Földhöz, elengedve messze?
-Úgyis visszajönnék kezedet keresve,
csak még van pár álmom, azok után hajtok,
eddig nem engedtek a lelketlen latrok!

És ha visszatérek lélekben és testben
terítnél e asztalt megszépült lelkedben?
Majd egyszer elhívnak, nem ejtenél könnyet,
mosollyal morzsolnád markodban a földet,
ami testem zárja rideg faládába,
arra gondolnál csak, hogy nem éltünk hiába?
Ha majd átléptél a bánat fájó testén:
-Jönnél-e ágyamba hideg téli estén?

Vetés 2021 11 11