Mert
minket is számon tartanak az egek.
Számon tartjuk egymást, mert az idő úgyis
eltemet,
ahogyan a szél futja be a puszta termeket,
tereket,
megráz és felkever, mint a szállongó hópelyheket.
Nincs azelőtt, s nincs azután, most van,
tegnap, holnapután,
s valami elveszni látszik, mint a
karácsonyból a fény,
az ember, fedetlen földeken rúgjuk a port
egymás szemébe,
mert fehér ruha nélkül nem álmodhat ünnepet a jóság.
Számon tartjuk az elmenteket, ismeretlen
ismerősöket,
s nem csak a betegeket, elesetteket, de a
csöndes épeket,
a feltűnés nélkül, némán távozókat,
elköltözötteket,
a szótlanul hegyre szállottakat, a még
velünk élő öregeket,
középkorú szenteket, kik nyom nélkül
mentek el máshová
élni innen, a menekülteket, sorsüldözötteket, kikből
nem volt hiány sohasem, s akiket megkímélt
a valóság.
Számon tartjuk egymást, míg az emlékezet
lángja ég,
itthon elmaradókat, az örök hiányzókat, a
nagy küzdőket,
félreértetteket, rendületleneket, akik a
tébolyult világba marnak,
itt
és most,
számon tartjuk egymást, hiszen az egész
együtt teljes…
2022-12-29
 |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
