 | | | 2025. december 1. hétfő, Elza napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | 
A keresztény egyház első vasárnapja közeleg, mely egyben Advent első vasárnapja is. Az Advent szó az „adventus Domini” szóból ered, melynek jelentése: eljövetel. Ez az eljövetel Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozik, kinek születését December 25-én ünnepli az egyház. ... | | 
December (Ősi magyar nevén, Álom hava) az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi. ... | | 
Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár. ... | | 
Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.
Az evangélikus – római katolikus vegyes-házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna. ...
| | 
Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt. ... | | 
Ahogy a málházó mesélte” - Pótnyomozás József Attila halála ügyében 9.
Később felhívtam Budavárinét egy-két kérdéssel, és amikor telefonban elmondta, hogy Bartos Józsefnek, a másik szemtanúnak él a lánya Szárszón, és kérdésemre, hogy a csendőr felírta-e a férje nevét és az adatait ott este, és kikérdezték-e, hogy mit látott: azt felelte, hogy igen, kikérdezték, akkor elhatároztam, hogy lemegyek még egyszer Szárszóra ezt rögzíteni, és Bartos József lányával, Zsuzsával beszélni. ... | | 
Kosztolányi Dezső: Ádám
Most sokszor gondolok arcodra, Ádám, Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán Feléd lóbázom csüggeteg kezem.
Papagály s tigris közt csúf ember-állat, ...
| | 
Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Hőség II. | | Lófej-máglya szélben forgolódik a nyár, mint tépett szélű, magányos rongydarab, „s a pirosító kedvű oda már”, tébolyult,
tikkadt szemű bogarak tombolnak a habzó, fehér csatakos rettenetben, az ég fekete, szinte ráng az idege, de nem hoz esőt, nem hoz enyhületet, s a mulandóságba bomló időben, jelenek
folynak alattunk patakokban, indulat iskolák és
gépek, káprázatok rügye robban szédült virággá
lett holnapokban, teljesül az őrült pótcselekvések álma, s mint
az átok beteljesül, mikor ítéletet mondunk
magunkra, s az élet ellen vétünk, amikor az élőt
élettelenre, az eleven fát műanyagra cseréljük, mint régtől átkozottak az időben, kiket
apró darabokra metélnek a soha nem szűnő érdekek,
miközben felettünk a szél dudál sivalkodva, és lombosodik a
vihar fája, s a zivatar ideér nemsokára, hogy bajaink tetézze, s lovak közé vetett gyeplőinket rázza ez a
horpadt horpaszú nyár, ki ággal száradt
leveleinket morzsaszilánkká pergeti, s napja
gyilkolódó hevében kiég, s pusztul a táj, s nyomában csak
halott fű terem, s remény-kazlak égnek moccanatlan omolva a
párálló enyészetben, s nyarunk halotti máglya e
torlódó jelenben, hol szerte rebbennek a hangyatetemek. S
azután, majd ha az eső lehull, s csak mosdatja a halottakat, s gúnyos könnyzáporában kisimulnak akkor az
aszott arcok…
2022-07-25
 |
| | | | Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás. | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |