Bárhonnan
nézem, vége lett, egykor
miénk, ma nincs közöm. Nagy
szürkeség a kék helyett, innen
magamba költözöm.
Üres pohár
az asztalon, ferdén
dülöng megannyi sor. A perceket,
na, azt csalom, csináltam
ezt már annyiszor.
Hervadt
levél, halott szirom, a könnyű is
nagyon nehéz. Szorít a
csend, alig bírom, tegnap
tükör, ma rám se néz.
Mint tüske
szúr a sok miért, a fény
megalvad: színtelen. Más
mozdulat, de most kimért, az
egyszervolt már nincs jelen.
Zsebébe
rejti ujjait, akármit
mondok, nem figyel. Felém sem
int és úgy hagy itt, s hogy
visszajön majd, semmi jel.
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/332061121_487910313351582_8276908608502320760_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=xIaeC87Aft8AX8fxNjp&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfBHj_96dtQK3U_Gxoel3Nqsj2zYorH5BWMJ7utFu19-CQ&oe=63F4E4B4) |