Papírköteg, ponyvasátor, ha zsenge vagy, legyél bátor. Ne elégedj a semmivel, görnyed, aki sokat cipel.
Matrac sziszeg, hanyag-anyag, csillog a szem, az agy kihagy. Tapsra térdre, úgy ahogyan, viccesen, de vér-komolyan.
Pisla lámpa lesz a hajnal, csorog a nyál, ne nyögj zajjal. Van kötelék, szabad a száj, ami fontos, azt most muszáj.
Ügyes díszlet, tarka színpad, az éj takar, mégis színt ad. Egy komorul, egy lelkesül, ez kint izzad, az meg belül; s ha vérzik a nyúl a parton, akad lavór, van még karton; a holnapot karbantartom.
Jól csinálod, s jön majd más is, régi a film, parafrázis. Lehetsz csillag, na még egyszer, felemelkedsz, hogyha fekszel.
Mint a kutyák, vagy csak hanyatt, nincsen bűnöd, csepp se maradt. Nézzél félre, az a lélek. Ez egy projekt, beleférek.
Később ébredj, legyél sablon, emlékekből sok maradjon. Hazudj, ha kell a szívednek, írj majd, és én megfizetlek. A közösből akad elég, megtérül a gyönyörűség.
![](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/375073011_6992402747461027_1641063689183037337_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=49d041&_nc_ohc=HESqNVcYFrAAX_ELYEi&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=00_AfCElD04irYgWnUxjRDXmDj5NjMj3bQrumybceK-yOxU3Q&oe=64F8C25C) |