Mint letűnt, bús királyok
fáradt, néma léptekkel
a sápadt sziklára kiállok,
s az erdőt holt árnyak lepik el.

A kék est összerezzen,
ajkam szürke imát mormol
s a bolondok százan-ezren
születnek a száraz porból.

Testünk se hús, se csont
ajkunk zúgó dalt ont
és sebző láztól oltva,

akár egy űzött, sötét kán,
át fellegen és éjszakán
vágtatunk a messzi holdba…