Ilyen ez a január, vad mostohagyermeke az égnek,
...hiába tör fel a szeretet minden létező pecsétet:
zsinatol a hiány, - sok a karcos, rozsdás gondolat,
elveszek a mondatlan szó mélyének hűvöse alatt.
Nem szólok senkinek, se' bánatról, se' fájdalomról;
eszedbe ötlök? Csak mosolyt láss és szépet gondolj,
megkövült sóhajokkal viselős a megdühödött évszak,
olykor húsomba ég a csüggedés, s a földre roskaszt.
Az elharapott szó ágaskodó kín, - miért is tagadjam?
Hittem már úgy, hogy reng, és megnyílik a föld alattam,
pöröltem az égiekkel, újabb és újabb alkalmat adjon:
adjon még időt, ölelést, ne kelljen nekem mondanom!
Teszem a dolgom, de bárhogy ténfergek, feléd lépek;
nagybeteg festők mázolnak ily' seszínű, ócska képet,
január van, már megálmodtam ezt a konok havazást...
Uram, kevesebb csöndet adj, és hadd égjen ez a láz!
Budapest, 2007. január 18.
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
