2022. július 6. szerda,
Csaba napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Júliusi ima
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Az este küszöbén üldögélve nézem,
Buda fölött miként fénylenek föl
egyenként
a júliusi csillagok;
és emlékszem, egykor,
- talán több is, mint negyven éve, -
Debrecenben is
ez a fény-ármádia mutatta az utat,
mely büszke, ifjú fénnyel
a Százados utcán előttem ballagott.

Azóta hányszor halt el álom,
és hányszor feketült el a lélek!
De mindannyiszor szólt egy hang,
jött egy szó, ami új életet lehelt, -
és peregtek tovább az évek.

Sokszor féltem, remegtem,
fogaim összeverődtek,
mert a szép szó ecetté vált,
és mocsárba fúltak a fények, -
de bennem rekedten énekelt tovább
a bizodalom, a hit,
hogy léteznek még
gondtalan, derűs napok, szépek.

Voltam gazdag, boldog is, betelt a
szép akarat, - majd újra tiport
a rabló ősz, és kedvem mállott,
mint hitvány vakolat.

Gyakran fogtam hangom suttogóra,
és simogattam
áldott gyermek-fejet,
örömömet most ők váltják igazra,
mi eddig nem volt más,
csak pőre képzelet.
Anyának lenni jutalom.
Amit kellett,
én már elvégeztem: már csak némán
nézem nagyfiam, s ha néha kell,
már ő plántál lelkembe lelket.
Verset is dünnyögtem olykor,
öröm és bánat feleselt benne;
lányom szép, zöld szemében lángolt
egy-egy lágyan hajló rím kegyelme.

Vándor voltam, tág ösvényen terelve,
ki naponta faggatta sorsát,
ezen a bolygón vajon mit...?
...és hol keresse..?
Szeretetet, hitet. Szerelmet is...
Tudtam, hogy létezel valahol,
van zug, békességes,
és nem kértem soha mást,
csak azt, Uram, hogy addig éltess,
míg rálelek egy aprócska téren,
hol nyári lombok árnya fröccsen
karcsú, sárga
templomtoronyra, gyönyörűen,
zölden.

Már rádtaláltam,
s a közhellyé koptatott boldogság
halkan zúg föl bennem:
Uram, már oly' sokszor bolyongtam
vak útvesztőiden,
s néha azt feleltem: "nem, sosem!",
néha pedig: "...de igen, most igen...".
...de az ember, lásd, oly telhetetlen:
most már azt is kérem,
maradjon így minden, ahogy ma van.
Együtt. Békességben.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007