Hexameter-ügyben baráti vitát indítanék. Emlékezzetek csak Petőfi álarcos versére:

"Játszik öreg Földünk
Fiatal sugarával a Napnak,
Pajkos enyelgés közt
Egymásnak csókokat adnak."

István leoninusának azonban ehhez képest igen sok többletértéke van, hiszen a Művéből hiányzik minden keresettség.

Sorról sorra tudnám idézni a remekbe tömörített plasztikus és meghökkentő képeket.

A végén a vers a rejtett pátosztól eljut a leplezetlen öniróniáig.

Ha részletesen akarnám vizsgálni: mi minden jelentést tömörít csupán az első két sor?

Vagy ez a remek sor a végén:

"s foszlik a végtelen ínyén holtan az éjkoszorú,"

Micsoda kép!

Ha Németh G. Béla professzor még élne, valószínűleg azt mondaná: a vers látszólag lebontja a lírában óhatatlanul rejtőző epikumot - hogy a belső dimenziókban építse újjá.

István, gratulálok! A versed nagy élmény!