2025. január 17. péntek,
Antal, Antónia napja.
Kalendárium

Hej emberek! Markomban sűrű
 fekete vérrel telt kupa!
 Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
 világgá űzött árva kobzos
 utolsó Koppány-unoka!
 Borra nem telt. Így hát kupámat
...

Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták.

...

Weöres Sándor: Újévi jókívánságok

Pulyka melle, malac körme
   liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
   az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt*,
   tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
   télre jó bakancsot.
Tavaszra sok rigófüttyöt,
...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 

Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza,
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk,
De még azért elbirjuk fegyverünk,
...

Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe.

...

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Epilógus
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Lemállik rólam az ifjúság,
mint falakról a vakolat.
Még megállít az idő, -
talán halogat,
hogy hajamba vessen,
s tükröm előtt lessem
az öregség ezüstjét,
lombhullást
szelíd
ködök alatt,
derűs évet,
miből alig maradt,
s néhány szelíd korholást:
"hogy hiába lesz testem
komor szentély,
békés ház;
új rohammal
megaláz
a mindig új nap."


Hiába vetek
minden éjjel új tudást;
a vérkörök és idegek
csillagrendje múlni kész,
szétrobban most bennem is,
mint egyszer
majd a Nagy Egész;
s ha nincs is, ki az életből elvezet,
ha megszűnni vágy e tervezet,
mely véges sorsot adott,
nem várja be az unt holnapot.


Hiába nézem

romló arcú tükörképem
egyre rosszabb szemeken át;
rám mordul a valóság:
„Ne okold magad!
Légy hallgatag!
Ne szólj, ha lassan foszló
hajadba merül kezed!
Tűrd, hogy mindened elveszett,
mert mindnek súlyos már az ára
szerelemnek, szép óráknak,
s legszebb nőnek, kinek
leomlott a haja válla
templomára, -
mind csak kegyes emlék,
mi után a jelen
vágyott nemlét…”

Minden ébredésem gonosz,
én, az öregedő Tithonosz
az éj közepén
bolyongok a falak között,
hová Eósz hajnalfénye költözött,
s most a homályban
becéznek a fák…
Az ablakomon át,
fejüket nyújtják rám deresen,
s én hiába keresem
a régi örömöt,
május szent tüzét,
melyben öröklétű fény terem
az aranypárák közt a tengeren,
s komor felhők trónjára hág
Ilion tornyos csendje,
s felette nyílik a másvilág,
hogy az embert újra teremje.


Ilyen már az öregség,
melyben minden tudás lom,
csak a tél ezüstje marad meg
a megmaradt hajamon;
s rám is egyszer azt mondják majd,
valami jobbat akart adni ő…
S hogy mit szeretett,
őrzi néhány könyvjelző
néhány porló régi könyvben,
s néhány verssor,
amit könnyen
hagyott hátra,
mikor sokat gondolt
a halálra.


Tudta,
hogy a szíve nemcsak kohó,
mely minden ércet eggyé éget,
hanem tűzhely, ami enyhet ad,
ahogy lángja átszalad
az életen.
Tudta, hogy az elme
vak kegyelme
egy jobb világnak
gyűjt és ad,
tudta azt is,
hogy a szíve immár
a verset, regényt hiún termi…
Nagyság kell
a nagyságot felismerni.

Pete László Miklós
[egyéb] érkezett: 2009.02.03. 20:55:50 (mindenki olvashatja)
Szép, elégikus hangvételű létösszegzés. nem túlozzuk mi egy kicsit a tulajdon öregedésünket, Zsolt? nem túl sok egy kicsit a rezignáció?
A Versedben éppen ott vannak a költői erő váratlan, szinte festői csúcspontjai, ahol túllépsz a látszaton és a látszólagoson.
Tékozlóan, pazarlóan bánsz ötletel és gondolattal, Zsolt - Szabolcska Mihálynak (meg néhány mai, olvasók nélküli folyóirat ilyenolyandíjas költőcskéinek) ennyi egy szezonra elegendő volna.

A csattanó nagyon szép.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007