2022. május 16. hétfő,
Mózes, Botond napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A háborúról...
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Egy nap a barátom azt kérdezte:
- Mi a véleményed a háborúról?
Körülnéztem. Mindenhol emberek nyüzsögtek, fújtattak, álmodoztak nagyszerű és iszonyú gondolatokat forgattak a fejükben.
A szép nők pedig megvető fintorral lépték át a férfi vágyak keskeny gödreit és visszataszító hepehupáit.
Csak a nap nem akart az emberekre nézni, vaskos felhők takarták el, így a tér csak vigasztalan nyüzsgés volt.
- Nincs véleményem – feleltem kisvártatva, majd ittam a boromból.
- Hogyan? – kérdezett vissza.
- Nincs hogyan! Egyszerűen nem érdekel a kérdés, s ebből az következik, hogy válaszom sincs rá.
- Pedig reméltem, hogy valami meghökkentőt mondasz. Ahogy szoktad.
- Nem a szó a meghökkentő, hanem maga a kérdés. A szó csak máz, mellyel lekenjük a valóság torzszüleményeit.
A bor a poharamban sötétebb árnyékkal mozdult, ahogy a villamos eldübörgött a téren túl.
- De hiszen annyit beszélsz a háborúról – mondta még mindig hitetlenkedve.
- Amiről beszélek, az nem a háború, csak annak a képzete. Nem láttam háborút, tehát nem lehet véleményem róla.
- Elítéled? – kérdezte kisvártatva, s gúnyos mosolyra húzódott a szája, majd hozzátette: - A rablást is elítéled, pedig sohasem raboltak ki.
- Viszont a rabláshoz elég két ember, a háborúhoz pedig kell az emberiség- feleltem, s már kimerített ennyi hétköznapi filozófia is.
- Tehát elítéled?
- A rablást vagy a háborút?
- Mindkettőt.
- Inkább a rablót és az uszítót.
- Uszítót?
- Háborút csak az akar, aki keresni akar vele. Melyik nőnek jó, ha férjét vagy fiait frontra viszik? Melyik férfinek jó, ha asszonyát kényszerűn egyedül, a földjét bevetetlenül, életét megélés nélkül hagyja? Nincs olyan. Természetesen bolondok és becsapottak akár százezrével is lehetnek. De ezeket valaki bolonddá vagy becsapottá tette.
- Akkor mégis van véleményed a háborúról…
- Én a háború körülményeiről beszéltem.
- Akkor hát?
- Nem értelek.
- Körülmények, következmények.
- A körülményekről beszéltünk, a következményekről kevésbé.
- A háborúban is van megrabolt és a rabló, de ott mindkettő elveszti vagy a kezét, vagy a lábát, szemét, fülét, emlékezetét, egyszerre több testrészét.
- De nemes dolgok is vannak…
- Jó, hogy említed. A háború haszonélvezői… a művész. Képzeld el, megszülethetett volna-e  a Háború és béke a napóleoni háborúk nélkül? Vagy Hemingway regényei, Hugo, az Iliász, az Aeneas, a Szigeti veszedelem, a Zalán futása, A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok, Somogyváry regényei, az V. Henrik, Trakl költészete, Zola összeomlása… és még sorolhatnám. Vagy Sosztakovics Leningrád szimfóniája, Holst Mars című opusa, a Les Préludes harci fanfárjai… és még annyi képzőművészeti alkotás. Melyeket milliók olvasnak, néznek, hallgatnak meg.
- Akkor a művész – hullarabló.
- Inkább halálrabló… És még inkább életrabló. A művész az élet és a halál nagy fosztogatója, aki kegyelemben részesült azért, mert az élet hamis vásznairól vagy lekaparja a hamis festéket, vagy felhasítja a vásznat. A művész az ecset, mellyel az Istennek hitt megfesti a világot, véső, mellyel megfaragja a létezés anyagát, toll, mely öröm, bánat, elmúlás és megváltás szent élményeit hagyja a papíron.
- Tehát a háború jó?
- A háború az élet része, olyan kényszerűség, mely kezet és fegyvert emel önnön testére.
- Mit jelent ez: „Istennek hitt”?
- Tolsztoj azt mondta, hogy még Shakespeare-t is ki kell dobnunk, mert nincs a művészetében Isten.
- Nem válaszoltál…
- Nincs Istenellenesebb, mint a művészet.
- Ez amolyan luteránus gondolat.
- És ókeresztény.
- Mi baj van a művészetekkel?
- Hogy az érzékekre hatnak.
- Ez mit jelent?
- Hogy nem természetes.
- Fejtsd ki bővebben!
- A művészet nem valóság, a művészet önhit, a művészet háború. Bizserget és kényszerít. Többet akar adni, s még többet követel. Ahogy Picasso is mondta. Csak olyasvalami, ami elválaszt az Istentől.
Nem messze nyitva hagyták a templomajtót. Halk és megrendítő zene szállongott ki onnan, majd beleszürkült az emberi lármába.
- És mi van az egyházzenével?
- Bach nagymiséje zenei leltár, Mozart Requiemje kolduspénzű megrendelés, Beethoven Missa Solemnise részeges indulat, Verdi Requiemje a harmóniáktól való lerészegedés.
- És a szakrális képzőművészetek?  Giotto, a Piéta és az Utolsó vacsora?
- Giotto formakeresés, a Piéta az anyag legyőzése, az Utolsó vacsora a vászoné.
- Mi bajod az anyaggal?
- Mi baja az anyagnak a hittel?
- Nem értelek.
- Az anyag lázadás a lélek ellen. A lélek tagadása. A lélek hit. Az egész nem más, mint harc.
- Van-e így értelme élni.
- Csak a művész számára. Az érzékek emlőit dagasztja és feji.
- És a többiek?
- Ők egymás ellen harcolnak. Ezt hívják hétköznapiságnak.
- Tehát akkor ez a véleményed….
- Ez nem vélemény. Ahhoz felületes.
- És a felelősség.
- Egy felelőtlenül létrehozott világban?
- Hiszen Isten…
- Istennek ehhez semmi köze.
Egy nyitvahagyott templomajtón keresztül zene szállott álmosítón a szikár tetők oltalmába. Hozzánk. Valahol megszólalt a Miserére…

Miserére mei, Deus, secúndum magnam misericórdiam tuam

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007