Nem tudok aludni...

Nézem a kezemet. A tenyeremet, a kézfejemet. Ide-oda forgatom. Elég ráncos, főleg a kézfejemen. Kissé vastagok az ujjaim és rövidek. Azt mondják, apám keze. Igazuk van. Nézem az ereket. Elég jól látszanak. Ahogy lassan ökölbe szorítgatom a kezem, és ahogy kiengedem, a bőr kisimul, majd ismét ráncos lesz, kisimul és ráncos... És az életvonalam? Melyik is az? Soha nem tudtam, honnan kezdődik, vagyis honnan kell nézni. Úgy csinálok, mint a Terminátor a filmben: mozgatom az ujjaimat. "Élő szövet a fémvázon".

"Megmondta Merlin, a mágus;

meghalunk, mert megszülettünk." - írja egyik versében Borges.

Amikor meghalok, megszakad a vonal. Nem lesz férfi, aki ezt a kezet örökölje. Aki ezzel a kézzel dolgozzon. Aki ezzel a kézzel nőt simogasson. Hihetetlen! Hihetetlen, hogy egyszer semmi leszek.

De ahogy igazából azt sem tudjuk, mi a Lét, úgy azt sem tudjuk tökéletesen megfogalmazni, mi a Semmi.

A Semmi a Lét ellentéte, vagyis a Nemlét, ahogy Sartre mondja?

De Sartre több értelemben használja a Semmit. Már maga a szó sem egyszerű: "volt", "meg van semmisítve" - így csak utólagosan lehet megragadni. A Semmihez az ember kell, csak az ember által történik meg. Például használja negatív értelemben, ez a Nemlét, amikor az ember a bevett társadalmi szokásoknak megfelelően, beletörődően él, így autentikus léte nem "sugárzik", hanem egyszerűen rázárul. Ekkor üresség tölti be az ember életét, szinte nem is létezik. Viszont a Semmi nála pozitív is: az ember lehetőségei, a még meglévő űr, amit ki kell tölteni. És ha ezt kitölti, akkor válik valódi emberi lénnyé. Egész addig, amíg ezt nem teszi meg, csak "félkész ember". De ez kevés, nem elégedhet meg ennyivel, mert folyton meg kell ismételnie, tehát folyton meg kell semmisítenie és meg kell haladnia előző önmagát. Ha ez megtörténik, akkor szabadul meg a Nemlétből, az értelmetlen és abszurd életből. Át kell szökkennie az embernek a szakadékokon, a valódi Létbe. Ezért van az, hogy a Semmitől félünk, de egyben vonz is. Sartre nagyon bonyolult, és csak egyetlen magyarázat a sok közül.

Vagy talán a Semmi a Csend? Mint Pascal rettenetes Univerzumának "üres" csendje? Az ember fél a valódi csendtől és az üres tértől - ez a horror vacui -, ezért ki akarja tölteni a csendet, folyton zajong, rikácsol, rádió és Tv műsorokat szór az éterbe. "Tágítja" a nooszférát.

Rengeteg elképzelés... Leonardo szerint a Semminek nincs középpontja, se széle. Lao-ce szerint az ember élete a Semmi körül forog, mint ahogy a kerék forog a kerékagy körül.

Na jó, nem folytatom...

Akárhogy is, tudjuk vagy sem, egy bizonyos: a Lét és a Semmi titokzatos villódzása éltet minket. Mert ettől vagyunk valóban "mi", és ilyenkor derül ki, milyenek is vagyunk valójában (ebben a villódzásban tűnik át a lényeg belőlünk).

Heidegger szerint a Lét a Halállal való szembenézés pillanatában valósul meg (ez a halálra irányuló Lét). Ennek ellenére számomra a Lét mégis csak barátságosabb, mint a Semmi, mert inkább feltételezi az Életet, ami kezeket teremt a felfoghatatlan időben, mint amilyen az enyém is.

Lassan olyan öreg és ráncos kezet, mint az apámé.

Pécs, 2012. november 17.