" Jézust miközben elvezették, megfogtak egy bizonyos Simont,
Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet,
hogy vigye Jézus után. A nép és az asszonyok nagy sokasága
követte őt, jajgattak és sírtak miatta. Jézus odafordult hozzájuk,
és így szólt: Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok!
Magatokat és gyermekeiteket sirassátok!...
Vele együtt vittek két gonosztevőt is, hogy kivégezzék.
Amikor arra a helyre értek, melyet Koponyahelynek neveznek,
megfeszítették őt és vele a gonosztevőket is,
az egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus ekkor így szólt:
' Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.'
- A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön,
kilenc óráig. A nap elsötétedett, a templom függönye középen
kettészakadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott:
' Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet! '
E szavakkal kilehelte a lelkét. "  (Jn 23)

   A XII. század és minden idők különleges szentje,
Assisi Ferenc egyik alkalommal mikor a templom körül sétált,
sírt. Szembe jött vele barátja. 
" Miért sírsz Ferenc testvér? " - kérdezte.
Ferenc válasza:
" Siratom a mi Urunk szenvedését s nem szégyellném
az egész világot bejárni, hogy velem sírjanak sebein..."
--- Nagyböjt van. A keresztény/keresztyény emberek
40 napon át Jézus Krisztus szenvedésére gondolnak. 
Gondolnak? Szívüket érinti a Fájdalmak Férfiának kínja?
A keresztúton kísérte őt Édesanyja, aki együtt sírt a síró asszonyokkal.
Az eszünk mennyi kérdést feltesz most vagy bambán közömbös.
Most engedjünk szívünknek, hogy érezzen és kérje a Fájdalmas Anyát:

                    " Add meg kérlek, hogy míg élek,
                         Együtt sírjak mindig véled
                              S azzal, ki fán eped.
                         A keresztnél veled állni,
                      Gyászban veled eggyé válni:
                                Erre űz a szeretet. "

Lelkünk könnye minden érzés, gondolat,
amellyel együtt sírunk mindazokkal,
akik könnyek nélkül ugyan, de sírnak Jézus szenvedésének,
szenvedő embertársainak fájdalmán...

                  MEGFESZÍTETT URAM, JÉZUS!

Emberek körülötted, szenvedésed okozói, résztvevői. Emberek, - arcok.
Látjuk őket. Látjuk Júdás áruló, Péter tagadó,
Pilátus kétkedő, Heródes gúnyolódó, Barabás gyilkos arcát.
 ---  Látjuk, lássuk, Péter sírásban tisztuló, a lator,
Dismas bűnbánon reménykedő, a kivégzést
felügyelő Százados villámfelismerését,
'Jézus igaz ember', Arimetai József és Nikodémus bátor,
a Fájdalmas Anya gyötrelembe mélyült arcát...

    Arcok kavargó áradata körülötted, és Te középen,
keresztmagasságban fölöttük, fölöttünk.
A TE MEGÜTÖTT VÉRES ARCOD,
melyen átsejlik az Irgalom,
a Megbocsátás, a Szeretet mennyei Atyád iránt
és minden ember iránt. Imádom arcodat Uram!
Kavargó arcok áradata kereszted körül, itt és most.
Keresztedről rám tekintve, milyennek látod arcomat, Uram?

              JÉZUS, KERESZTRE FESZÍTETT!

   Hogyan is tudtál és tudsz mentségére sietni,
bocsánatot kérni a gúnyolódóknak, a káromkodóknak,
gyilkosaidnak? Hogyan is nem hasonlasz meg "embervoltoddal",
Te magad is egy az emberek közül?
Gonosz az ember? Ha rád nézünk, ha keresztedről ránk nézel,
benned az ember isteni titka!Te azt is tudod, látod,
hogy a bűnben összetört emberi szív salakja alján
még izzik egy parányi parázs, mely kegyelmed fuvallatára
fellobban és betölti a hit, teljessé teszi a szeretet.                                                                                                                                                                                                                                 Assisi Szent Ferenc élettörténete azt is elbeszéli,
hogy egy alkalommal, amint hosszan szemlélte Jézus szenvedését,
kezein, lábán, szíve felett felpiroslottak Krisztus sebei.   
A stigmák kegyelmében részesült.
Mi magunk is, ha szemléljük a Keresztre Feszítettet
lelkünkön felpiroslanak szent sebei.
Szenvedésének részt-vevő tanúi  -ne okozói!- legyünk,
hiszen, aki Vele szenvedünk, általa meg is dicsőülünk.
A Krisztus-hívők felfoghatatlan és csodálatos titka.
Pál apostollal valljuk és akarjuk:
" Hasonló akarok lenni hozzá halálában,
hogy eljussak a halálból való föltámadásra. "
(Fil.3,1.)

( Az idézett versszak Todi Jakab "A fájdalmas Szűzről"
szóló himnuszából való Sík Sándor fordításában. )