Mennyire közel érzem mostanában magamhoz ezt a csodálatos verset...
Nagyon szeretem, nagyon így érzem most én is.

***

Reményik Sándor - Csak egymáshoz


Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik,
és sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra

aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon,
s a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
de új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

1937

***