1980-ban Scorsese elkészítette két korszakalkotó műve (az Aljas utcák és a Taxisofőr) után minden idők talán a legjobb amerikai filmjét, a Dühöngő bikát.
Rendkívül egyedi, nehéz és különleges alkotás.
Megfejtésével, magyarázatával sokan próbálkoztak. Van, aki a klasszikus felemelkedés-bukás történetet látja benne, a küzdelem allegóriájának is nevezik, egyesek heteroszexuális, hímsovinista alkotásnak tartják, sokan bibliai parafrázisként írják le.
Rengeteg értelmezési pont és lehetőség, mindez egy sportfilmtől.
Scorsese felülírt minden műfaji szabályt, számos filmtechnikai újítással egy hihetetlen érzékeny, már-már költői filmet hozott létre az egyébként átlagos forgatókönyv.

Martin Scorsese

Mitől vált a film ennyire bonyolulttá, többrétegűvé?
A választ Scorsese személyisége, érzelmei, motivációi szolgáltatják. Minden korai filmjének a bűn, az erőszak világa és természete a témája és ez a Dühöngő bika esetében is igaz.
Jake la Motte történetét egy bűn-bűnhődés metaforává duzzasztja a rendező, mely egy esendő ember bűn elleni küzdelmét meséli el győzelmekkel és az elkerülhetetlen, végső bukással.
Már a film kezdése egyedülálló és döbbenetes, az amerikai filmtörténet egyik legszebb, legerőteljesebb kezdőképei ezek: homályos füstben úszó ring, kötelei három részre osztják a képernyőt és körbefogják a sarokban lassítva ugráló férfit, s halkan felcsendül Pietro Mascagni Parasztbecsületének híres Intermezzója.
A lírai zene, La Motte lassú mozgása, a gomolygó füst finom költőiséget ad a képeknek, a fekete-fehér felvételeket különös hipnotikus, transzcendentális erő hatja át. Scorsese már az első  másodpercekben fantasztikusat alkotott.
Ki kell emelni a zene szerepét, amely a film folyamán többször visszatér. Mascagni operája abban a szegény paraszti, egyszerű környezetben játszódik, ahonnan La Motte ősei származnak, az ő hagyományaikat, életüket mentik át a Bronxban élő olasz bevándorlók második generációinak tagjai.
Scorsese hosszan ecseteli ezt a világot, a bronxi utcákat, a kegyetlen boksz-meccseket, melynek erőszakosságától, bűneitől a főhős képtelen elszakadni, elmenekülni. Jaket determinálja ez a világ, beleolvad, részévé válik, magával rántja, képtelen különbséget tenni a ring és a hétköznapi élet szabályai között (nincs is lényeges különbség).
Jake első monológja (az elhízott De Niro legendás alakításában) ezeket a manipulált, hamis állapotokat írja le, a jelenet híres idézetében:”That’s entertainment”.

Hirtelen a ringben találjuk magunk, La Motte egy hatalmas ütéssel indít.
Ez a film első harcjelenete, naturalizmusokkal, erőszakosságukkal, ködös, a film-noirra emlékeztető atmoszférájukkal külön világot képeznek a filmben.
Érdekesség, hogy az alig 15 perces jelenetek 10 forgatási hetet vettek igénybe és az operatőr Michael Chapman görkorcsolyán száguldva rögzítette a képeket. A mérkőzés alatt sokszor használ szubjektív, közeli felvételeket - ezzel bevonja, az ütközet részesévé teszi a nézőt, aki így jobban átélheti az ütések nyers erejét.
A meccset La Motte irányítja, ellenfelét a földre küldi, ünnepelteti magát, a bírók azonban egyhangúlag Jimmy Reevest teszik meg győztessé, ”That’s entertainment”. A nézőtéren kitör a háború, Jake nevét kiabálják, székeket dobálnak, verekednek, nőket taposnak a földön. A himnusz sem csillapítja őket, ironikus a zongorista háta mögött dulakodó tömeg látványa.
Ilyen a ördögi, gonosz univerzum, amelybe Jake beleszületett.
Az olasz közösség környezetrajzát egyszerű, letisztult formában, szinte dokumentarista stílusban ábrázolja a rendező. Kevés a kameramozgás, fixbeállításokat alkalmaz. Pontos, hű képet kapunk az utcákról, a szegényes, belső terekről, a feszültségtől terhelt, csapongó kapcsolatokból. Jake otthon folytatja azt, amit a ringben abbahagyott: kiabál, asztalokat, székeket borít fel, fenyegeti feleségét; a harc, az erőszak lételeme.
Megváltást csak a fiatal, hamvas, szőke Vicki jelenthet, akit Jake kiszemelt magának. Sok kritikus szerint a lány egy tipikus Femme Fatale, azonban épp Jake jelenti számára végzetet. Túl passziv és gyenge ahhoz, hogy irányítson, a feladata a szolgálat, az alázat, a megbocsátás, ő az, akin keresztül Jake megtisztulhat.
A film harmadik főszereplője Joey, Jake öccse, ő is bátyja támasza. Végig küzd vele, segíti, leveszi a feladatokat Jake válláról.
Rajtuk keresztül győzhetné le Jake bűneit, szorongásait, komplexusait.
Ebben a filmben is fellelhetők a Scorsosere jellemző, sajátos stílusjegyek: az erős atmoszféra, a zene aláfestő szerepe, a szereplők kiemelése a kameramozgással, fókuszálással.
Remek pillanat, amikor a főszereplő megpillantja Vickit a tömegben: a beszélgetések zaja elnémul, csak a bárzongora dallama marad, a kamera követi a nő lassított mozgását, közelít alakjára. Scorsese későbbi filmjeiben majd  (Nagymenők, Casino) folyamatosan alkalmazza ezeket a fogásokat.
Az udvarlással, ismerkedéssel töltött percek jelentik a film legtisztább, legőszintébb részeit. Itt a rendező nem alkalmaz zenét, egyszerű kompozíciókkal, ismét fix beállításokkal dolgozik, gyakran változtatja a nő és a férfi nézőpontját, ezekkel fejezi ki a vonzást és a taszítást, mely egyszerre van jelen. A lány tisztasága, ártatlansága félelmet kelt Jakeben, érzi, hogy ő más, nem ebből a világból való, mentes annak bűneitől (a kamera többször közelít Szűz Mária képére és a falon lógó keresztre). Elretten a gondolattól, hogy ő bemocskolhatja gyarlóságával, ezért utasítja el a szexualitást, csak gyengéd, puha testi kapcsolatra, simogatásra, csókokra képes. A kapcsolatuk csak a házasság után változik meg, amikor a férfi a lány testét is megszerzi, s ettől kezdve benne is a bűnt (bűnbeesést), a mocskot, az elvesztett ártatlanságot (szüzességet) látja. A nő személye szinte tárggyá redukálódik, Jake kisajátítja, figyelteti, képtelen a bizalomra. A féltékenység teljesen elborítja, ez motiválja tetteit. Vicki azonban nem szolgál rá, sokáig tűri Jake viselkedését.  Kettőjük közé  Jake bűne áll: az önzés, a makacsság, a féltékenység, ami tovább fertőz, semmit nem hagy tisztán.
La Motte kivetíti bűneit a külvilágra és azok megtestesülését másokban látja, pedig a bűn benne van, de vakságában ezt képtelen észrevenni. Öccsét, Joeyt is elveszti, pedig a fiú önzetlenül segíti, támogatja. Ő az, aki vállalja Jake tetteinek következményét, tartja a hátát a helyi alvilág fejénél, akit Jake makacssága, tiszteletlensége megsértett.
Összetűzésbe keveredik Vicki korábbi udvarlójával (itt tanúi lehetünk egy igazi Joe Pescis dühkitörésnek, ami később a Nagymenőkben Oscar-díjat hoz neki).
Vicki a tisztaság, Joey a felelősség.
Jake azonban lehetetlen viselkedésével mindkettőt eltaszítja maga mellől, Vicki még képes többször is megbocsátani, azonban Joey többé nem áll szóba bátyjával.
A magánéletben vereséget szenved, a ringben azonban képes a sikerre. Az otthon és a boksz érdekes kölcsönhatásban van egymással, a kapcsolatokban elkövetett bűnöket a ringben ütésekkel próbálja kitörölni magából, de az ottani agresszió magánéletében tovább fokozódik. Egy bűn-erőszakhalóba került, amiből nem képes kiszakadni.
A boksz-jelenetek önálló ”testként” léteznek a filmben. Minden egyes meccs Jake életének egy-egy stációja, a bukások és győzelmek rajza.
Vicki megszerzése után a sportban is sikerek következnek, legyőzi legnagyobb ellenfelét Sugar-Ray Robinsot. Magánélete, karrierje sínen van, de a bűnös világ nem engedi, hogy kitörjön onnan és kezdetét veszi Jake első pokoljárása.
A pokol a Robinson elleni második meccsen a ringben megtestesül.
Scorsese itt is zseniálisat alkot.
A zene helyét földöntúli zajok veszik át, mintha eltorzult kiáltásokat hallanánk, a ring izzik, mindent elborít a fojtogató pára és a forróság. La Motta kétszer is földre küldi ellenfelét, de a bírák most is (alvilági nyomásra) Jake ellen voksolnak. Öccse és edzője dühöng az öltözőben, Jake nyugodtan ül és a tükörben nézegeti magát, kezében jégkockákat szorongat. Megdöbbentő ereje van ennek a képben, kifejezi azt, ami Jaket életben tartja: az akaratát, a küzdelmet, amivel  sikerül időről időre felülkerekednie a bűnein.
Újra felcsendül a jól ismert zene, Scorsese ismét varázsol. Egy-egy dallamra jelennek meg különböző képek Jake győzelmeiből és magánéletéből. Az esküvő, a gyerekek, a családi események képezik a film egyedüli színes részeit, ezeket Szuper8-as kamerával rögzítették, így sokkal intimebb, személyesebbek az élmények. Ez Jake életének az az időszaka, mely kiemelkedik a fekete-fehér világból. Rendkívüli, ahogy a rendező a sok év eseményeit pár másodpercbe képes beletömöríteni.
Jake egyre sikeresebb a bokszban, de jelleme tovább torzul, féltékenysége betegessé válik. Elkezdődik a már említett magánéleti és morális hanyatlás. A düh, a gonosz kitör Jakeből és a felesége által jóképűnek tartott ellenfelének arcát szétveri és elégedetten néz ki Vickire. Ezzel a győzelemmel Jake közel kerül a világbajnoki címhez, azonban hogy ezt elnyerje, alkut kell kötnie az alvilággal, el kell adnia a meccset. A bűn újra ”lecsap”.
A meccs előtt az aréna alatti folyóson sétálnak öccsével, hosszú, végtelenül szürke minden, idegenül, kényelmetlenül mozognak, kísérőjükön kívül senki nincs velük. Scorsesenél többször visszatérnek a rejtett, hosszú, végtelen ajtók, a ”hátsó bejáratok”, melyek a bűn útját jelképezik. A meccset eladják, de Jake nem fekszik le, nem hagyja kiütni magát, a méltóságát nem adja el.
Ennek a jelenetnek ellentéte a világbajnoki meccs. Visszatérünk a folyosóra, de most már teljesen más a légköre, Jake végig mozgásban van, hosszan követi a kamera, rengeteg ember kíséri, felcsendül a zene, belép az arénába. Az emberek őrjöngnek, nevét kiabálják, diadalmasan érkezik a ringbe. Visszatért a helyes, jó útra.
Ez a meccs a film legszebben megkomponált küzdelme, a lágy zene és a véres ütések kontrasztja magával ragadó. A szünetben Jake testén végigfolyó víz, a megtisztulás, a megkeresztelés szimbóluma.
Végre felért a csúcsra, de magánéletében képtelen változtatni. Ez remekül érződik azokban a képekben, amikor Jake a TV előtt áll és a zavaros képernyőt próbálja beállítani, eközben testvérével és feleségével vitatkozik. Végül a vita odáig durvul, hogy Joeyt és Vickit elveri, öccsét végleg elveszti, de felesége utoljára még megbocsát neki.
A világbajnoki címet sikerül megtartania, de csak a meccs utolsó másodperceiben képes egy brutális ütéssel legyőzni ellenfelét. Ebben a győzelemben azonban már benne van a vég.
Elérkezünk a film fordulópontjához, a Sugar Ray Robinson elleni meccshez. Ő lesz az, aki beteljesíti Jake sorsát, ítélkezik felette. A mérkőzés pontosan az ellenpárja a világbajnokinak.
Kezdésnek Jake üvöltő arcát látjuk, tehetetlenül mozog a pályán, kínzó fájdalmai vannak. Visszatér a címmérkőzés vizes jelenete, ugyanabból a döntött beállításból látjuk Jake testét, de most piszkos, sötét vér folyik végig rajta. A bűn végül legyőzte Jaket, többé küzdeni sem képes, ellenfele sorban adja a tiszta ütéseket, La Motte nem tud és nem is akar védekezni. Az ütések szinte megváltó erejűek. Karjait a kötélnek feszíti, krisztusi pózban várja a végső csapást. A nézőtér eltűnik, a zene elnémul, csak Jake és Robinson áll egymással szemben. Robinson felemeli az öklét, premier plánban közelít Jake felé, végül hatalmas erővel lecsap. A főhős vére mindent beborít.
Ezzel véget ért passiója a ringben, ugyanakkor magánéletében is padlóra kerül, többé már képtelen az életmentő küzdelemre.
Lokált nyit, éjszakázik, végleg az alvilág gyermekévé válik, nem képes a bűn elleni győzelemre, végleg elbukik.
Az utolsó jelenetben egy börtöncellában látjuk, a teljes sötétséget csak  egy fénycsóva töri át és borul rá  Jake testére. A falat verve kérdezgeti:  "Miért, miért, miért...?”
Úgy érzi, nem érdemelte ezt, nem volt ennyire rossz. A világ, amiben élt, amit szolgált elragadta, majd kivetette ”That’s entertainment…”
Scorsese egy bibliai üzenettel zárja a filmet, a vak ember parabolájával:
„Ekkor másodszor is szólították azt az embert, aki vak volt, és ezt mondták neki: Adj dicsőséget az Istennek. Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös, de az így felelt: Hogy bűnös-e nem tudom, egyet tudok, hogy vak voltam és most látok (János IX, 24-26).”
A rendező nem ítélkezik, nem menti fel főhősét, ő is csak egy közülünk, aki vaksága, dühe, makacssága, az őt körülvevő világ miatt képtelen volt leküzdeni bűneit. Környezete nem engedi, hogy megismerje a jót, legbelül, ösztönösen képes rá, azonban a körülmények miatt elfojtódik.
Jake nem jobb vagy rosszabb nálunk, minden embert megkísértenek démonjai, azokkal szembe kell nézni. Hiszen mindenkit körbeölel a bűn, de életünk célja, hogy mindenkor megtaláljuk a helyes cselekedetet, ezt azonban mentalitásunk, a korszellem nagyban meghatározza.
Jake La Motte rosszkor, rossz helyre született, bukása törvényszerű.
Scorsese sajátos emberi passiótörténete anyagi bukás volt, a kritikusok nagy része nem, vagy félreértette. Jellemzően a felszínt díjazták, dicsértek. Robert de Nirot az egekig magasztalták, a legfontosabb technikai Oscar-díjakat megkapta film, de épp a film szelleméről-szívéről feledkeztek meg (nem először és nem utoljára), mégpedig Martin Scorseseről.  Évtizedekkel később már egy megalkuvó és elszürkült alkotót kárpótol az Akadémia a Tégla rendezéséért…