Már írtam festőművészről, ha nem is épp ezen sorozatom keretein belül, - de Van Gogh és a leginkább csodált és szeretett festőm, Gauguin már volt „tollam hegyére tűzve”…
Most újabb festő, és újabb szerelmeslevél következik…
Munkácsy Mihály.
A híres festő 1844-ben született, neve 1868-ig Lieb volt, (1880-ig Munkácsi – csak i betűvel írva) apja, a bajor eredetű Lieb Leó sótiszt volt Munkácson, anyja neve pedig éppen úgy Cecília, mint későbbi feleségéé: Reök Cecília. 1848-ban a család Miskolcra költözött. Munkácsy festői hajlama már kiskorában megnyilatkozott. Szülei korai halála után 1850-ben nagybátyjához, Reök István ügyvédhez került, aki a szabadságharc után hallgatásra kényszerítve, szerény viszonyok között élt Békéscsabán. A fiút 11 éves korában gyámja asztalosinasnak adta. Mestere durvaságai, a fenyítések okozta testi-lelki nyomorúság egész életére és kedélyére kihatott.
Bizonyára sokan olvastuk Dallos Sándor könyvét az Aranyecsetet, melyből kalandos életéről is tudomást szerezhettünk. Segédlevele megszerzése után Aradra ment. Nyomorgott, megbetegedett s visszatért nagybátyjához Gyulára. Lábadozása alatt rajzolni tanult Fischer ott élő német festőtől. Megismerkedett Szamossy Elek festőművésszel, aki magához vette, és rendszeresen kezdte rajzra, festészetre tanítani, s módot talált hiányos műveltsége pótlására is. Később elválva Szamossytól, Gerendásra költözött nagybátyjához. Itt készítette 1863-ban első festményét, és még ez év őszén Pestre jött, ekkor vette fel a Munkácsy művésznevet; Pesten festőbarátai tanácsaikkal támogatták, második művét, a Regélő honvédet Than Mór át is festette. Egyik barátja, Ligeti Antal éveken át támogatta festői pályája elindulásában, közbenjárására a Képzőművészeti Társaság havi díjat folyósított Munkácsynak. Pártfogói 1865 elején Bécsbe küldték Rahl mesterhez, akinek halála után visszatért Gerendásra nagybátyjához. 1867-ben állami ösztöndíjjal Párizsba utazott a világkiállításra, ahol Courbet művészetéből egész életére döntő benyomásokat szerzett. Önmagára tulajdonképpen Leibl képeinek hatására talált. Megfestette az önállósulás első fontos emlékét, az Ásító inast, mely kép ma amerikai magántulajdonban van. E kép gazdag lélekrajzával, világítási kontrasztjaival már jelezte fejlődése irányát. 1869-ben festette első világhírt hozó művét, a párizsi Salon aranyérmével kitüntetett Siralomházat, amelyben a magyar szabadságharc utáni betyárvilágból választotta témáját. A képet még félig kész állapotban eladta.
Párizsi tartózkodása és de Marches báró özvegyével kötött házassága tárgyválasztását más irányba terelte, elfordult a kritikai realizmustól.
Papier Cecíliát, Edouárd de Marchez báró özvegyét, 1874. augusztus 5-én vette feleségül Munkácsy Mihály.
A festő szerelmeslevele mai írásom igazi „főszereplője”.
De még az élettörténethez pár mondat kívánkozik.
1879-80 telén szem- és idegfájdalmai kínozták, de a feladat egyre nagyobb munkakedvvel töltötte el. Elmaradhatatlan olvasmánya lett a Biblia és Renan: Jézus élete című könyve. Először ceruzavázlatokat készített, amelyek gyors és biztos vonásain érezzük az alkotó öröm lendületét.
Élete vége felé festőisége elerőtlenedett, amellett a halálos kór is nyomot hagyott egyes művein. A millenniumi előkészületek jegyében készült Honfoglalás-freskója már akadémikus vonásokat mutat. Csak a Sztrájkban talált újra vissza plebejus korszakának realizmusához, jóllehet festőileg már nem tudott megbirkózni a feladattal.
A Dallos Sándor-könyvben már sok mindent olvashattunk viharos és szenvedélyes szerelemeiről, - de ez a szerelmeslevél nem található meg a könyvben, pedig érdekes.
Hiszen ki tagadhatja, hogy leveleiből, mindennapi megnyilvánulásaiból ismerszik meg leginkább egy ember...?! Pláne egy szerelmes ember…És ha még ráadásul művészlélek is, akkor meg ezerszeresen is jellemző, hogyan szeret...
Ez pusztán az én véleményen, - én így gondolom legalábbis. Egy művészember sokkal több lélekkel és szívvel tud szeretni, és ennek jelét adni.
Bármiképp.
De mindig máshogy, mint aki nem annyira érzékeny, mint egy író, festő, alkotó művészlélek - talán valahogy szebben, jobban, felfokozva, lázasan, szenvedélyesen...
Meglehet, hogy ezt nem éppen Munkácsy Mihály alant olvasható szerelmeslevele példázza leghívebben, - a véleményem akkor is ez. Gondoljunk csak Ady, József Attila, Kosztolányi vagy Szabó Lőrinc lángoló soraira, ha szerelmeseiknek írtak...
És most jöjjön a Munkácsy-levél, ami talán kicsit visszafogott, de minden bizonnyal Papier Cecília nagyon boldog volt ettől is...
Joggal.
*
Barbizon, 1873. október 10
Édes, kedves jó angyalom!
Éppen most kaptam meg leveledet, és hogy bebizonyítsam, mennyire tévedsz, ha azt hiszed, hogy itt kevesebbet gondolok rád, azonnal válaszolok, habár már írtam neked. Hogy gondolok-e rád? Mit is tehetnék egyebet? Hiszen éppen ezért jöttem ide, hogy sokat gondolhassak rád, és agyonverjem az időt, amíg nem lehetsz mellettem. De ez az idő nemsokára eljő, mert már október 10-e van. Minden leveledet megkaptam, és a pénzt is köszönöm, szükségem is volt rá, mert Schenk urat még nem láttam. Holnap, vagy holnapután megyek hozzá. Zavarban is lettem volna segítséged nélkül, mert egy ösmerősöm sincs, aki kisegíthetett volna, Paál kivételével, de ő sincs normális helyzetben, ami a pénztárcáját illeti… Itt mindig jól és vígan érzem magamat. Olyan diákéletet élünk itt, amilyent csak el lehet képzelni, egész napon át dolgozunk hárman, Paál, Beckman és én. E pillanatban is együtt vagyunk, Paál ír, Beckman olvas és én…? Nos, én rád gondolok, és számlálom a napokat, amelyek tőled elválasztanak, dolgozom az Erdő-n és tanulmányokat készítek a Zálogház-hoz. Párizsi megérkezésedtől függ, hogy meddig maradok itt. Tizennégy nappal előtted szeretnék hazamenni. Szegény gyermekecském, milyen szívesen elűzném csókjaimmal Colpachon magányodat! Most isten veled, szívecském. Zárom levelemet, mert nincsen pápaszemem és szemem kissé fáj, de különben jól érzem magamat, amit neked is nagyon komolyan kívánok. Jó éjszakát, aludjék ön jól, és álmodj a te ezer csókos
Miskáddal
Címem nem Montbrizon, hanem Barbizon. Paál szépen üdvözöltet és köszöni az üdvözlést.
*
...e levél megírása után 27 évvel és alig több, mint 5 hónappal halt meg, Németországban, Endenich városban. Csak 56 évet engedélyezett neki a sors.
Május elsejét írtak aznap, amikor végleg megpihent.
 |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
