2021. szeptember 22. szerda,
Móric napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
„…halvány redője aranyszőtt selyemnek.”
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Az Aranylant rövidke életében hamarosan eljön az első nyári szünet, egy kis szusszanásnyi idő, amikor cseppnyi szabadságot, hogy azt ne mondjam: lazaságot engedélyezünk magunknak, és ritkábban, kevesebb publikációval töltjük meg négy hónapja - heti rendszerességgel - frissülő, megjelenő lapunkat. Természetesen továbbra is folyamatosan jelentkezünk új írásokkal, de kicsit mi is nyaralunk itt, a szerkesztőségben.
A rövidke, - pauzának is alig nevezhető - csend előtt még elővettem a „Vallomásaim..." sorozatomat.
Nagyon szeretek kedvenceimről írni, és bemutatni őket - magamon átszűrve. Ez a mai talán azért kedvesebb az itt már korábban megjelent Francis Jammes-esszénél, mert most olyan költőt hozok, aki azt a halk, finom szövésű lírát képviseli, amit én magam is szeretnék sajátoménak tudni. Félek, „túl nagyot álmodom" ezzel, - de vágyakozni szabad...
Nem első eset, hogy kedvenceim közt nő-költőt választok esszém „alanyául", hiszen már egyszer vallottam, írtam Szent-Gály Katáról. És most újra egy asszonyról írok, és ez a költőnő is pontosan olyan közel áll a szívemhez, mint az eddig „megvallott" férfiköltő-kedvenceim.
A napokban sokat gondolkodtam, hogy Radnótit, Babits Mihályt vagy az alant olvasható költőt állítsam a remélt érdeklődés fókuszába; mindhárom író embernek már kiválasztottam azt az egy (illetve az egyik költőnél több) versét, amely különösen kedves nekem és hozzámsimul, és amelyet megmutatni szándékszom, - amúgy az én szemüvegemen keresztül, ami így elég szubjektívvé is vált egyúttal... Végül - magam sem tudom miért, - a harmadik kiválasztottam mellett döntöttem.
Kaffka Margit.
Először a szikár tények, éppen csak felsorolás-szerűen, és a teljesség igénye nélkül, - hiszen ez mintegy aláfestése annak a (ha úgy tetszik) erősen „kovácsanikó"-s látásmódnak, amellyel lehet egyet is érteni, - de lehet akár e látásmód elutasításában is részesíteni az esszét, mely mint tudjuk: nagyon szubjektív műfaj... Most azt szeretném valamiképpen átadni, hogy én hogyan olvasom Kaffka Margitot, hogy nekem ezek a gondolatok és érzések lépnek ki a verssorok közül, és fognak kézen engem. Másban talán egészen másképpen szól e vers és annak értelmezése is, - nem tudhatom, de itt mindenkinek igaza van. Ez egészen biztos.
Kaffka Margit a Nyugat első nemzedékéhez tartozó író, költő.
1880. június 1-jén született Nagykárolyban.


Apja, Kaffka Gyula vármegyei főügyész halála után 1886-ban nagyapja, Kaffka Ignác miskolci táblabíró vette magához. „Apja polgári értelmiségi család sarja, anyja ősnemesi família leánya, együtt örökli a régi világ és a liberalizmus, a polgári forradalmak hagyományát. Apai részről dédnagybátyja az a Lauka Gusztáv, aki Petőfi egyik legjobb barátja volt, és egy ideig népszerű, biedermeier hangulatú költő. Másik oldalról a nagynénje az akkoriban ünnepelt színésznő, Hegyesi Mari. A korán árvaságra jutó leány tehát gazdag emlékek és művészi bátorítások hordozója. De szegény leány, aki örülhet, ha apácaiskolában kap ingyenes helyet, és úri származása ellenére rákényszerül a kenyérkeresetre, legalább addig, míg férjhez nem megy (és ne feledjük el, hogy ez még a múlt század végén van, amikor polgári vagy éppen nemesi leány számára vagy megvetettséget, vagy különc hírt, de legalábbis jó társaságon kívülállást jelentett, ha pénzkereső foglalkozása volt). A legtermészetesebb út volt a némiképpen mégis megbecsült munka felé, ha pedagógusnak megy. Így előbb tanítónői oklevelet szerzett, majd továbbtanult, és polgári iskolai tanárnő lett. (A polgári iskola a mostani általános iskola felső négy osztályának felelt meg; a fiú-polgárik főleg a szegényebb néprétegek iskolái voltak; a leánypolgári azonban általános jellegű volt, mert a legtöbb nőt ennél magasabb iskolába akkor még nem járatták.) Huszonkét éves korától kezdve csaknem élete végéig gyakorló tanár volt, férjhezmenetelekor sem hagyta abba a dolgozó nő életét, szeretett tanítani, néhány színvonalas tankönyvet is írt. Ifjúkorától fogva verseket ír. Élményei lázongóvá teszik, és a költészetben is keresi az újat." - írja róla egyik méltatója, László Zoltán.
Iskoláit Szatmáron, Nagykárolyban és Budapesten végezte.

                                                                   Nagykároly

1902 és 1907 között Miskolcon tanított az Állami Polgári Leányiskolában. Ekkor jelentek meg első művei. 1905-ben férjhez ment Frőlich Brúnó erdőmérnökhöz (akitől később elvált), ekkor költöztek a Csabai kapuba, ahol a kortársak szerint valóságos irodalmi szalont hoztak létre. (Ma márványtábla áll a ház falán).



A várost azonban túl vidékiesnek, unalmasnak találta, s a fővárosba vágyott.
1907-től Budapesten élt, 1914-ben másodszor köt házasságot, ezúttal Bauer Ervin újságíróval. Mivel férje a háború alatt Temesváron szolgált, Kaffka a két város közt ingázva élt. Regényei és versei mellett több mint száz novellát írt, több lapban közölt újságcikkeket. Fiatalon bekövetkezett halála 1918-ban (fiával egyszerre spanyolnáthában halt meg) kortársait mélyen megrendítette.
Csak 38 évet élt. Fájdalmasan keveset.



Kaffka Margit szép asszony volt. Síremlékének avatásán, 1939 június 11-én (21 évvel halála után!) így idézték őt fel a Farkasréti temetőben: „Szemünk előtt áll ma is finomvágású, halvány arca, amelyből sugárzott a lélek, kedves szürke szeme, az élet gyakorlati dolgaiban ijedt és tétovázó, de éles és tisztánlátó az élet jelenségeiben a lényegnek meglátásában, kissé félszeg tartású, de szép vonalú testére, melyet enyhén hajlottá tett a gondolkodás, a szellemi munka, és talán a szenvedés is. Még jobban emlékezetünkben él az a világ, amelyet a valóság elemeiből ő teremtett, mint saját világát. Emberi arcoknak, helyzeteknek és jelenségeknek, feszültségeknek és gyötrődéseknek formába foglalása ez, soha meg nem történt dolgok válnak benne kézzelfoghatóan megtörténtekké, emberi alakok sokasága nyüzsög benne örök időkre lerögzítve, hangzik belőlük a szenvedély és lemondás, szeretet és harag, tisztaság és zavar, sértődés és gyógyulás, tiszta érzés és önző érdek halhatatlan örök zenéje. És mi sejtjük e világ teremtésének titkát is: a valóság szemléletében való örömöt, amely a teremtő szellemet arra vitte, hogy keresse az emberben, a természetben, a társadalomban az igazságot, fejezze ki és álljon helyt érte."
Bátran elmondhatjuk, hogy Kaffka Margittal a női méltóság igénye, a tiszta asszonyi líra szép csengése jelenik meg akkori irodalmunkban, amit még ma is csodálnunk lehet és kell... Verseiben a saját maga által megtapasztalt női lélek idegfeszültsége adja a szavak feszítő erejét. Talán nem tévedünk, ha kijelentjük, hogy a magyar nők legfőbb szószólója az irodalomban Kaffka Margit.
Azt írják róla, hogy költői életművénél jelentékenyebb, amit prózában alkotott. Lehet. Én is olvastam a Színek és éveket, és nagyon tetszett. De a versei...A versei sokkal közelebb állnak hozzám.
A már említett életrajzírója, László Zoltán szerint az 1911-re elkészült legnagyobb műve, a Színek és évek, „egy gazdag lelki életű, de körülményei folytán minduntalan megalkuvásra kényszerülő asszony története. A regény hősnője nem azonos a meg nem alkuvó írónővel, de történetében mégiscsak sok az önéletrajzi mozzanat. Lélektani regény, de úgy, hogy azt a társadalmat marasztalja el, amelyben az ábrázolt lélek vergődik. A történetet az teszi hitelessé, hogy az írónő rokonszenvezik azokkal a nemesi hagyományokkal, amelyeknek elmúlását szükségszerűnek mutatja be, és szereti azokat a polgári eszményeket, amelyekről megmutatja, hogy az adott körülmények között menynyire alaptalanok. A Színek és évek tragikus összkép, de nem vezet egyéni tragédiához." - verseiben azonban én érzem azt az egyik pillanatban fennen szárnyaló boldog állapotot, amelyre minden nő a legjobban vágyik a szeretett férfi mellett, „kiért tán ölni is tudnék..." - majd a zuhanást, a keserűséget a magány és az elhagyatottság miatt: a „sok, sok magános, lomha alkonyóra" idejét.
Ma nem csak egy versét hoztam magammal. Egyet teljes egészében kibontok - ez a kedvenc. Az 1905-ben írt, furcsa, idegenül hangzó Hu-ro-ki című három versszakosát muszáj az elejétől a végéig beidéznem, mert nem tudok csak részleteket kiragadni belőle: dőre módon úgy érezném, fájna a versnek. Erről beszélek:

Hu-ro-ki

A lelked messze, idegenbe való,
gyűrött, furcsa, öreg japáni lélek.
Tettetve kies, mint szigetbeli tó,
s a nagy, riadalmas, dús óceánnal
titokszerűen eggyéfolynak a mélyek.
Ha ott árbocatörten elmerül egy hajó,
fölzeng itt halk buborékja színének,
tükrözve torzon, döbbentőn, visszásan
a hajót, a halált, a vihart, a tengert...
Ez a lelked.

Fürge, szomorú, apró mosolyod
halvány redője aranyszőtt selyemnek.
Selymek... zizegők, rajzosak, nyugtalanok!
Ideges ábrák kusza gyűrűin át
félbenmaradt, bús fényálmok kerengnek. -
Sok tipegő, finom ösztöngondolatod
játékos és bölcs, mint a beteg gyermek, -
és mint a tarka, lágy, bőráncú selymet,
puhán, hízelgőn alakomra dobod
a mosolyod.

A te szerelmed gyümölcsfa-virág,
némán hajolva simítja az arcom.
Hűs illathálóban pihen a vágy,
mint nagy, szélcsendes, parti reggelek,
mint lampiónos, felhős tavasz-alkony. -
S én feledem, hogy itt ős láva-láng
tikkadt heve ég minden szirom-ajkon.
"Amen!" - szólsz; s kivirítnak pici csoda-fák.
Bűvész vagy, bölcs vagy! Engem egyszer elveszt
a te szerelmed.

(1905)

Ez egy gyönyörű, szerelmes „asszony-vers".
Kaffka Margit nagy képei a részletekben gyakran meghökkentően pontosak, bár első olvasatra mintha túl tömörek lennének. Ebben rejlik szépsége is: ha kihajtogatjuk ezeket a (szerintem tudatosan) zsúfolt, mozgalmas pillanatfelvételeket, kibukkan a szinte egymásra fényképezett rétegek ereje és mélysége.
A Kedves lelke, mosolya és szerelme...
Lélek a lélekkel eggyéválik, a mosoly tetőtől talpig felöltöztet, a szerelem minden rosszat egy szemvillanás alatt elfúj...
Azt mondhatnám, hogy szinte premier plánban nagyít ki egy háborgó tenger-darabkát, apró redőjét egy szépséges selyemnek, és (érzésem szerint) valami egzotikus virágú fát. És én mindent elhiszek neki, pedig még soha sem láttam, milyen lehet például egy virágba borult gránátalma-fa. De Kaffka Margit konok pontossága, hitelessége, nőies és finom magabiztossága, az áradó jelzők és láttató megszemélyesítések semmi kétséget nem hagynak nekem afelől, hogy az a fa valóban „csoda-fa", - hisz a Kedves mindent tud.
Továbbá hiszek Kaffka Margitnak akkor is, amikor némi költői túlzással azt sugallja: elveszejt ez a nagy szerelem. Dehogy veszejt, - tudom én, hogy nem - vagy ha igen, ennek módfelett örülni kell, hiszen erre vágyik minden nő.
Mégis elfogadom tőle, hogy a nagy érzelem igenis effajta túlzásokra (is) késztet egy asszonyt, ha nagyon szeret.
Ez a fajta sokszólamúság, ami ebben a lírai versben megmutatkozik, a pillanatot a végtelenségbe konzerválja, és az „Amen!"-nel feloldja és egyben le is zárja azt a „Debussy-s" lágyságot, ami a három strófán átleng.
A költemény bársonyos puhasága, nőies bája megkérdőjelezhetetlen, hiszen az egészet a szerelem mágnesezte, - és ha ez így van, akkor adódik a kérdés: vajon tud-e egyetlen szerelmes asszony is dacos, szilaj szavakkal, koppanósan kemény sorokkal szólni erről az érzésről...?!
Aligha.
Ezt a mély odaadást, hajlékonyan ívelő szeretetet, simulós rajongást és légiesen alázatos asszonyiságot élvezhetjük ebben a gyönyörű versben.

A második Kaffka vers már sokkal sűrűbb vászonra van festve, sokkal komorabb és komolyabb színekkel, és valamiféle rejtélyesség lengi körül.
Ez a húsz sor is 1905-ben kéredzkedett ki Kaffka Margit szívéből-lelkéből, és szembe állítja egymással a csend kétféle arcát.
Nem gondolom, hogy meg kellene magyarázni bárkinek is ezt a verset, hiszen megtapasztalhatta már szinte mindenki a gondoktól terhes, bajt és haragvást ontó „vihar előtti" csendet, - és a nyugodalmat, békét, enyhet adó, de töprengő, melankolikus hallgatást, amelyben olyan egyszerűen következnek a napok egymásra, mint a levegővétel.

Csend

Én nem tudok
a csendről, melybe száz forró titok
és jövendő viharok lelke ébred;
hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
idegzett húr most, oh most pattan el,
vagy fölzengi a nagy harmóniát,
az életet, az üdvöt, a halált,
mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- - Ily csendről nem tudok.

De ismerem
hol bús töprengés ág-boga terem,
a csonka múlt idétlen hordozóját,
sok, sok magános, lomha alkonyórát,
melyből a szótalan, közömbös árnyak
vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
s a szívnek várni, - várni nincs joga, -
úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
míg percre perc születni kénytelen,
- - - e csöndet ismerem.

(1905)



Most egy 1902-ben született versrészlet következik. Igaz, hogy nem kronologikus így a sorrend, de ezek a sorok már csak „töredékek", mégpedig általam kiragadott részletek. Olyan sorok, amik nagyon kedvesek nekem.
Az alább olvasható néhány sor az igazi nő sorai. A keltezés tehát: 1902, a cím: Vágyak

Úgy-e, most jól áll a hajam megint!
És úgy-e, jól van szabva a ruhám?
Színes szalag, - csokorba szedve mind, -
Ilyen a szívem is, - könnyű, vidám.


De kevesebb az ilyen lepkeszárnyon lebbenő, könnyű és kedves verse Kaffka Margitnak, a túlnyomó többségük borongós, mélázó, és nehéz, veretes költemény. Ilyen súlyos, kétségbeesett gondolatok és kérdések is kínozták Kaffka Margitot, mint amit a Litánia című költeményében fel is tesz - az évszám 1916:

"Szerelem" - ezt már írtuk,
prózába, versbe sírtuk.
Szerelem: - olcsó szó ez!
Szerelem! - így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
a mátkám és a bátyám.
- Kicsiny, fészkes madárkám,
ideál; szent, komoly, nagy,
pajtásom, kedvesem vagy!

Hittel és emberséggel
első te, kit vállallak,
kit szívvel, szóval vallak,
és álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
kiért tán ölni tudnék,
te édes-kedves társam,
miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?


Most újra egy különlegesen kedves verse nekem: A te színed előtt.
Számomra ez egyfajta zsinórmérték...Nagyon, különösképpen szeretem ezt a verset. Régimódi, mondhatni: klasszikus vonalvezetésű gyönyörű vallomás 1915-ből:

Oly csúnya volt, mit eddig éltem;
kevert, pocsékló, fél, törött!...
- Most a multam is rendbejött,
ahogy tenéked elmeséltem. -
Mert láttad sorsom: megszerettem.

Nemes, szent csordultig-hited
aranykelyhét felém kínáltad,
szerelmed grálborát ajánltad.
Most már, míg élek, szent leszek!
Felmagasztaltál; fent leszek;
mindig "te színed előtt" járva...
Ó hála, hála, hála, hála!


És végül a magam ízlése szerint válogatott vers-csokor egy újabb részlete a Hullámok című műből, - Kaffka Margit két évvel halála előtt írta, 1916-ban.

Mi két nagy jóra-epedettek,
kiknek mellébe fojtogatták
megindulások forró sodrait; -
Hiába, mégis egybeszakadtunk!
Fölfelé száll már oltárunk füstje!
Nagyon szerethet minket az Isten.

1918. december 3-án Móricz Zsigmond így búcsúztatta a fiával együtt eltemetett Kaffka Margitot: „Szegény halottaink, menjetek el magnak a föld kebelébe s ezer és ezer halál-testvértekkel hajtsátok ki minél előbb, kikeletre, az emberi szívekben a nagy lélekváltást, amelynek el kell jönnie, ha csak az emberiség nem akar egymás szívétől megverettetve mind mind utánatok visszahullani ahonnan vétettünk: a Földbe...
Kaffka Margit, a megháborodott emberi szívek harcának drága és ártatlan áldozata, isten veled."

                              Móricz gépelt gyászbeszéde

Ady Endre „nagyon-nagy író-asszony" -nak nevezte Kaffka Margitot, - joggal, mondom én.
Verseinek szépsége áttetsző, tiszta, és hihetetlenül egyéni, - lírája könnyed, finom és álomszerű, mindig mélyről ered és mindig valami fontos élettitok fakad fel benne. Sorai mögött sokszor zajlik valami csendes, rejtett dráma, de Kaffka Margit versei elsősorban a szépség képeit hordozzák.
Lebegő és éteri szépséget, néha nyugtalanul, és mégis harmonikusan csipkézett sorokkal, - örökérvényűen.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007